Végéhez közeledik a NASA Dawn küldetése

Végéhez közeledik a NASA Dawn küldetése

2018. szeptember 15. 09:46, Szombat
Két törpebolygó megfigyelése után jöhet a vég, amely ezúttal eltérő lesz.

Meglehetősen régen számoltunk be a Dawn-szonda küldetésének legutóbbi fejleményeiről, hiszen tavaly arról írtunk, hogy a projekt némileg hosszabbra nyúlik. A jelek szerint most már közel vagyunk a befejezéshez, hiszen a NASA arról adott hírt, hogy erre októberig mindenképpen sor kerül majd, érdemes tehát végigfutni a főbb eredményeken.

A hivatalos közleményben arról olvashatunk, hogy a pontos pozícionáláshoz használt kisebb hajtóművek üzemanyaga néhány héten belül elfogy, ezután tehát lehetetlenné válik a pontos navigáció és korrekció. Szeptember közepe és október között kerül majd sor erre, innentől kezdve pedig a szonda a második célpont körül kering majd, mégpedig jó néhány évtizeden keresztül, egyben megelőzve az objektum esetleges megfertőzését – ezt a NASA előírásai szerint legalább 20 éven keresztül el kell kerülni, amennyiben további küldetések megszervezése és lebonyolítása is szóba kerülhet, a pontos eredmények érdekében. Tekintettel arra, hogy a 476 millió dollárba került Dawn 2007 szeptemberében indult útnak, meglehetősen hosszú küldetés lezásásáról beszélhetünk, itt azonban nem kerül sor a becsapódásra, illetve az elégésre, ahogy azt a Cassini esetében láthattuk.

A Dawn először a Vesta körül végzett megfigyeléseket, a 2011 júliusi megérkezést követően. Ez kitűnő célpontnak tűnt, hiszen a Naprendszer korai időszakából maradhatatott ránk, elkerülve a nagyobb bolygókba történő beolvadást. Az északi féltekén rengeteg krátert láttunk, ez még nagyobb korra utalt, de az is kiderült, hogy bizonyos, a Földön is jól ismert meteoritok is innen származnak. Ezt követően a Ceres került a célkeresztbe, amelynek megfigyelése 2015 márciusában kezdődött meg, így a Dawn lett az első olyan eszköz, amely a Holdon túli régióban küldetése során két célpont körül is pályára állt. A Ceres esetében a sólerakatok, a 4,8 km magas Ahuna Mons, valamint a víz esetleges felszín alatti jelenléte bizonyult érdekesnek, de a NASA már töri a fejét a felszíni kutatások lebonyolításán, bár konkrétumokat erről még nem árultak el.

Ahogy említettük, az elégetésre most nem kerül sor, hiszen a Ceres nem rendelkezik számottevő légkörrel. A Dawn emiatt elnyújtott, elliptikus pályán marad, 22 és 4 ezer km közötti távolságban keringve a kődarab körül, ez a NASA szerint kellően stabilnak bizonyult.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások