Újabb fordulat: a Microsoft tudott a hackerről!

Újabb fordulat: a Microsoft tudott a hackerről!

2000. október 30. 21:21, Hétfő
A Microsoft-tól származó információk szerint a céghez betörő hacker 12 napon keresztül férhetett hozzá a cég rendszereihez, nem pedig 5 héten keresztül. A Microsoft hozzátette a bejelentéshez, hogy mindvégig figyelték a betörő ténykedését, tehát tudtak róla.


A cég biztos abban, hogy a betörőnek nem sikerült fontosabb ipari titkokhoz hozzáférnie, de a biztonsági szakértőknek az a véleménye, hogy 12 nap bőven elég volt arra, hogy a hacker olyan károkat okozzon, amiket eddig még nem fedeztek fel.

A Microsoft szóvivője, Rick Miller úgy nyilatkozott, hogy a hacker október tizennegyedike óta ténykedett a cég rendszereiben. A következő 12 napon keresztül olyan szoftverek programkódjait nézte át, melyeket most fejlesztenek a cégnél. (Nem Office és nem Windows verziókról van szó.)

Amikor a Microsoft nyilvánosan is elismerte a céget ért támadást, még azt mondták, hogy egy hacker 5 héten keresztül hozzáférhetett a Microsoft rendszereihez. Rick Miller elmondta, hogy az első adatokat pusztán becslésekre alapozták. A szóvivő szerint a hacker nem módosított, lopott vagy "hamisított" meg egyetlen kódot sem. Rick Miller nem kívánta megnevezni azokat a készülő termékeket, melyekhez a betörő hozzáfért.

Ha mégis történt bármilyen letöltés, adatátvitel, módosítás, akkor azt a Microsoft naplórendszere nem rögzítette. Rick Miller szerint nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy a forráskódot lemásolták volna, mert olyan hatalmas a méretük.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások