Sikerült megjavítani a Hubble-t

Sikerült megjavítani a Hubble-t

2018. október 30. 22:06, Kedd
A rövid szünet után lassan visszatérhetnek a tudományos megfigyeléshez.

Nagyjából két héttel ezelőtt számolt be a NASA arról, hogy a Hubble űrteleszkóp egyik giroszkópja meghibásodott, ezzel pedig igencsak nehézzé vált az eszköz pontos pozicionálása és fókuszban tartása. A szakembereknek szerencsére sikerült helyrehozni a hibát, így (a tesztelést követően) ismét elindulhat a megfigyelés.

Az eredeti jelentést követően megpróbálták áthidalni a problémát, az akkor erre kijelölt tartalék giroszkóp azonban szintén nem reagált megfelelően és hibás adatokat produkált, amikor először vetették be. A hivatalos közleményből azonban kiderül, hogy az október közepi első próba után többször arra utasították az űrteleszkópot, hogy ellenkező irányokba forduljon, ezzel pedig arra kényszerítették a giroszkópokat, hogy nagy fordulatszámon dolgozzanak (ellentétben az úgynevezett precíziós móddal, amelyet kifejezetten az adott célpontra való fókuszálás érdekében választanak ki). Ez a jelek szerint röpke 2 nap alatt meghozta az áttörést, ezt követően ugyanis a tartalék komponens megfelelően kezdett működni, a Hubble pedig készen áll a tesztekre.


Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy az űrteleszkóp összesen 6 giroszkóppal rendelkezik, ezeket mind kicserélték a 2009-ben végrehajtott űrséta és a helyszíni szerelési munkálatok során. A fontos eszköznek minimum 3 működő példányra van szüksége a munkához (jelen pillanatban éppen 3 áll rendelkezésre), ám szükség esetén akár egyetlen giroszkóppal is „elvánszorog”, amennyiben nincs más alternatíva. A maximális hatékonysághoz persze ajánlott a 3 példány, ami viszont azt is jelenti, hogy egy további meghibásodás esetén ismét komoly gondjaink lesznek.

A tartalék példány makacskodását azzal magyarázzák, hogy ez csaknem 8 éven keresztül használaton kívül volt, így nem is annyira meglepő a kezdeti döcögés. Most a tesztek következnek, mielőtt folytatódik a tudományos munka, erre néhány héten belül sor kerül majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások