Nem vigyázunk okostelefonjainkra

Nem vigyázunk okostelefonjainkra

2018. november 24. 20:44, Szombat
Emiatt pedig évente milliárdokat költünk azok javítására.

Az elmúlt néhány évben az okostelefonok területén még nagyobb teljesítményt, még szebb külsőt, ezzel együtt pedig olykor hosszabb üzemidőt is sikerült a gyártóknak felmutatniuk, bár ez utóbbi nem jellemző. A felhasználók viszont még gyakrabban törik össze készülékeiket, ami csak az USA-ban több milliárd dolláros kiadást jelent számukra.

Arról nemrég mi is beszámoltunk, hogy az Oppo idei csúcstelefonja meglehetősen gyorsan törik, ez azonban inkább extrém példaként fogható fel, hiszen a csúcskategóriás megoldások ennél azért valamivel tartósabb kivitelben jelennek meg a piacon. A SquareTrade most közzétett felmérése azonban komoly figyelmeztetésként értékelhető, hiszen az általuk összegyűjtött adatok arra világítanak rá, hogy csak az amerikai felhasználók 3,4 milliárd dollárt költöttek tavaly a javításra és az alkatrészek cseréjére, ami annak volt köszönhető, hogy az ilyen készülékkel rendelkezők kétharmada okozott valamilyen károsodást az elmúlt egy év során, a balesetek 29 százalékában pedig a kijelző töréséről volt szó.

A második helyen ebből a szempontból a panelek karcolódása szerepel, a harmadik leggyakoribb probléma pedig az akkumulátorok elromlása. Negyedikként az érintőképernyő egyéb meghibásodásait, ötödikként pedig a letört sarkokat említik, kiemelik viszont, hogy az Egyesült Államokban egyetlen év alatt 50 millió kijelzőt kellett kicserélni, ami másodpercenként 2 kijelzőt jelent. Mindezt ráadásul úgy, hogy a felhasználók 38 százaléka ki sem cseréli a sérült paneleket, ők inkább kitartanak a készülék mellett, amíg azt egyáltalán be lehet üzemelni, és csak a teljes elromlás után szánják el magukat a cserére, ami általában típuscserét jelent.

Fontos szempont, hogy a felhasználók többnyire nincsenek tisztában a garanciális feltételekkel, a véletlen baleseteket ezek ugyanis általában nem fedik le, míg a külön beszerzett tokok nem jelentenek teljes védelmet. Mások számára a magas javítási költségek jelentik a visszatartó tényezőt, ami egyhamar nem fog megváltozni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások