Gyengülő eredményekre figyelmeztet az Apple

Gyengülő eredményekre figyelmeztet az Apple

2019. január 7. 08:17, Hétfő
A cég a bevétel terén még jól áll, sokan azonban gyors zuhanástól tartanak. Problémák vannak Kínában és az alkatrészek ellátásával is.

Mint arról beszámoltunk, Kína után Németországban is baj van, az Apple több telefonjának forgalmazását is leállítják, ami egy folyamatban lévő bírósági üggyel (pereskedéssel) függ össze. A cég előre jelezte, hogy az utolsó naptári negyedévre vonatkozóan a vártnál rosszabb eredményeket közölnek majd, ami többekben komoly kétségeket gerjeszt a jövőt illetően.

A befektetőknek szánt levélben Tim Cook azt fejtegeti, hogy egyszerre több tényező is szerepet játszott az előrejelzés romlásában. Bár a különböző modellek piacra dobása miatt meglehetősen bonyolult összehasonlítani a 2017-es és 2018-as első pénzügyi negyedév főbb adatait, az mindenképpen fontos tényező, hogy a teljes bevétel az előre jelzett sáv (vagyis 89 és 93 milliárd dollár) alatt helyezkedik majd el, ez ugyanis 84 milliárd dollár között lesz. Ez ugyan még mindig kiemelkedő eredmény, az Apple várhatóan még jó ideig megtartja első helyét a készülékeken élvezett magas profitmarzs terén, az már komoly figyelmeztető jel, hogy a számos eltérő új megoldás bizonyos ellátási és utánpótlási problémákat okozott a meglévő csatornákban, eközben pedig a gazdasági növekedés lassulása a kínai piacon is romló eredményekhez vezetett.

Nagyon fontosak a makrogazdasági szempontok, itt ugyanis a jelenleg zajló kereskedelmi háború, valamint a globális lassulás (mérséklődés) nagyon nem tesz jót az Apple mutatóinak. Az erős amerikai dollár szintén nem kedvez, de itt még az is említést érdemelt, hogy a felhasználók közül sokan vették igénybe az olcsóbb akkumulátorcserét ígérő ajánlatokat. Egyesek már arra figyelmeztetnek, hogy nem is olyan rég a Samsung is nagyon gyorsan (és nagyot) zuhant a kínai piacon, ez az Apple-lel is megtörténhet, bár azért azt érdemes megjegyezni, hogy a többi termékcsalád jobban szerepelt, az iPhone-családon kívüli termékek és szolgáltatások kombinált növekedési rátája 19 százalékot ért el. Ennek ellenére a cég részvényárfolyama az októberi 232 dollárról egészen 146 dollárra esett vissza, ami nagyjából 463 milliárdos értékvesztést jelent alig 3 hónap alatt.

Ami az idei okostelefonokat illeti, itt már megjelentek az első előrejelzések. Eszerint a külső nagyjából változatlan lesz, a kiterjesztett valóság (AR) terén viszont komoly előrelépéseket regisztrálhatunk majd – ezzel egy időben mindegyik modell az USB-C szabványra vált majd, ahogy azt az iPad Pro esetében láthattuk, a Touch ID szenzort a kijelzőbe építik, a hátoldalon pedig szintén TrueDepth Camera jelenhet meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások