Európában is elérhető a Bixby

Európában is elérhető a Bixby

2019. február 28. 08:50, Csütörtök
A dél-koreai konszern asszisztense jelentős késéssel érkezett meg a kontinensre.

A Bixby intelligens és tanuló funkciókkal venné fel a harcot a Google Asszisztenssel, az Amazon Alexával, az Apple Sirivel és a Microsoft Cortanával szemben. A most lezárult sikeres bétateszt után a szoftver immár német, olasz, francia és spanyol nyelven is elérhető - mindezt a Samsung a barcelonai Mobil Világkongresszuson jelentette be. Február 20. óta a Bixby már az összes Galaxy S8, S9 és S10 sorozatú készüléken elérhető. A legújabb Android-verzióval ellátott Note 8 és Note 9 modellek szintén támogatják a megoldást.

Thorsten Böker, a Samsung Bixbyért felelős vezetője szerint nagyon nagy potenciál van a 2017 márciusában bemutatott asszisztensben, mert például Németország komoly növekedési piac e rendszerek szempontjából. A cél az, hogy a program később az összes gyártó termékein fusson, legyen szó akár okostelefonokról, okoshangszórókról, okostévékről vagy háztartási berendezésekről. A Bixby eleve nyílt ökorendszernek készült, ezért a gyártó a fejlesztők számára hozzáférhetővé teszi a szükséges eszközöket, amelyekkel létrehozhatják a saját alkalmazásaikat.

Brad Park, a Samsung menedzsere hozzátette, hogy évente világszerte 500 millió készüléket adnak el el, s az Amerikai Egyesült Államokban, Dél-Koreában, Kanadában, Nagy-Britanniában és Oroszországban vannak mesterséges intelligencia központjaik. 2020-ig azt tervezik, hogy kereken 22 milliárd dollárt fordítanak kutatásra és fejlesztésre. Böker hangsúlyozta, hogy néhány dolgot teljesen másként akarnak megvalósítani, mint a vetélytársaik. Így például a Bixby a mesterséges intelligencia segítségével intelligens interakciókat tesz majd lehetővé a felhasználók és az eszközök között. Törekvésük elérni, hogy a Bixby kitalálja, hogy mit akarnak az emberek és ráadásul ezt tanult parancsok nélkül érje el.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások