120 kilométeres kerékpárutat támad az Apple

120 kilométeres kerékpárutat támad az Apple

2019. május 6. 10:10, Hétfő
A kaliforniai konszern nagyon szigorúan veszi azt, ha egy szervezet vagy piaci szereplő az övéhez hasonló logót készít.

Május 19-én adhatják át a rajnai Alma kerékpárutat, amely több mint 120 kilométer hosszú és Észak-Rajna-Vesztfália legnagyobb zöldség- és gyümölcstermesztő régióit (Wachtberg, Meckenheim, Rheinbach, Swisttal, Alfter, Bornheim) köti majd össze egymással. A projektet támogatta az Európai Regionális Fejlesztési Alap (EFRE) és a célja a régiós kis- és közepes vállalkozások támogatása a turisztikai infrastruktúra kiépítésével, illetve bővítésével. A kerékpárutat üzemeltető Rhein-Voreifel Touristik e.V. (RTV) nevű egyesület egy almás logót választott és ez keltette fel az Apple figyelmét. Pedig a két logóban csak egy dolog közös: egy almát mutatnak. Ráadásul az RTV által alkalmazott jelben ott szerepel az Apfelroute felirat is, ennek ellenére az amerikai óriáscéget zavarja a megoldás.


Eva Konrath, a szervezet ügyvezetője elmondta, hogy tavasszal kapták meg az Apple-t Németországban képviselő ügyvédi iroda levelét. A logójukat előtte jegyeztették be a Német Szabadalom- és Márkavédjegy Hivatalban (DPMA). Az ügyvédi iroda felszólította az RVT-t, hogy változtassa meg a jelet, mert az nagyon hasonlít a társaság logójára. Az egyesület ezután egy saját márkajogi ügyvédet bízott meg az érdekei képviseletével.

Utólag kiderült, hogy a vállalat már február végén a DPMA-hoz fordult és kifogást nyújtott be az Apfelroute márka ellen. Jelenleg is zajlik az az eljárás, amelynek keretében megvalósulhat a peren kívül egyezség. Az RVT kész korlátozni a logója használatát, cserébe az Apple visszavonná a benyújtott kifogását.


Nem ez az első alkalom, amikor az amerikai konszern a logója miatt harcot indít. 1968-ban a Beatles létrehozta az Apple márkanevet, amelyet többek között egy zenei kiadó esetében alkalmazott. Amikor a kaliforniai óriáscég megjelent a piacon, több évtizeden át tartó jogi vita kezdődött. A két fél 1991-ben kötötte meg az első kompromisszumot, amelynek értelmében az amerikai társaság egy meg nem nevezett összeget fizetett a briteknek azért, hogy tovább használhassa a nevet és a logót. Volt azonban egy korlátozás: vállalta, hogy egyiket sem használja zenei tevékenységekhez. De amikor 2001-ben megjelent az iTunes, a vita ismét fellángolt és csak 2007-re sikerült lezárni. Minden jog az Amerikai Egyesült Államokba került, de nem lehet tudni, hogy milyen feltételek mellett. Mindenesetre 2010 óta a Beatles dalai is elérhetők az iTunes kínálatában.

Nyolc évvel ezelőtt az Apple ügyvédi felszólítást küldött a bonni Christin Römernek, aki 2011 áprilisában megnyitotta az Apfel-Kind nevű családi kávézóját és logóként egy vörös almát, valamint egy gyermekfejet használt. A nyitás után néhány hónappal kapta meg a levelet, amelyben azt követelték tőle, hogy mondjon le a logó alkalmazásáról, mert azt könnyű volt az Apple megoldásával összetéveszteni. A levelezés két éven át tartott, végül az Apple visszakozott. A vállalat korábban elutasította a peren kívüli megegyezést. Meckenheim városának új logójában is egy alma található, igaz, az zöld. Ezt - eddig - az Apple nem kifogásolta.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások