Bemutatkoztak az Apple új termékei

Bemutatkoztak az Apple új termékei

2019. június 5. 09:09, Szerda
A telefonok mellett a táblák, az okosórák, valamint a Mac-vonal is frissül.

A terveknek megfelelően hétfő éjjel sor került az Apple WWDC 2019 rendezvényére, amelyen több fontos bejelentés is elhangzott, ezeket soroljuk most fel egyetlen beszámolóban. Láthattunk itt új Mac Pro típust, a HomePod frissítését, de a főszerepben az új operációs rendszerek tündököltek, amelyekből több különböző változatot is bemutattak.

Számunkra talán kevésbé érdekes, hogy elrajtolt a macOS új változata, amely a Catalina névre hallgat. A 10.15-ös verzió az iTunes feldarabolását hozza magával, miközben megjelenik a 4K HDR-videók támogatása, valamint az iPad-táblák másodlagos kijelzőként való hasznosítása. A hangvezérlés immár az OS minden részére kiterjed, ez ráadásul nem a felhőben, hanem helyben történik meg, vagyis a biztonság és a személyes adatok védelme kapcsán aggódók számára némi megnyugvást hoznak. A Mac Pro esetében hosszú évek óta tartó szünetet törnek meg, ehhez erős hardver, valamint egy 6K Retina kijelző csatlakozik, potom 5000 dolláros áron.


Ahogy arról korábban mi is írtunk, befutott az iOS 13, amely a Dark Mode, a jobb teljesítmény, a kisebb appméretek, a gyorsabb Face ID, a frissített alapértelmezett alkalmazások, a teljesen újragondolt emlékeztetők, a részletesebb térképek, a kiterjesztett fotó-app, valamint a némileg megvágott eszköztámogatás kapcsán hoz újítást magával – ez utóbbi például azt eredményezi, hogy a szoftver már csak az eredetileg 2015-ben bemutatott iPhone 6S és a még frissebb típusokon válik elérhetővé, vagyis lemondhatunk az iPhone 5S és az iPhone 6 megőrzéséről. A hivatalos megjelenés szeptemberben esedékes, amikor befutnak majd az idei okostelefonok.

Érdekesség, hogy a táblák megkapják saját operációs rendszerüket, amely az iPadOS néven jelenik meg. Itt elsősorban a vezérlés, valamint a kiterjesztett fájlrendszer hoz majd változást, hiszen egyrészt átrendezik a nyitóképernyőt, vagyis a panel kisebb hányada marad kihasználatlanul, eközben azonban javul a multitaszk, amely szintén jobban kiaknázza majd a nagyobb fizikai méret által kínált előnyöket, könnyebbé válik a szövegrészletek kijelölése, az Apple Pencil pedig még nagyobb precizitást kínálna. Az első nyilvános béta júliusban bukkan majd fel, a végleges változat az ősz folyamán esedékes.


Az okosórák területén a watchOS 6 viszi majd a prímet, mégpedig új kinézettel, az idő múlásának diszkrét jelzésével (minden egyes órában), független alkalmazásokkal, amelyek magán az órán futnak majd, javított fitnessz- és egészségmegőrzési funkciókkal, illetve figyelmeztetésekkel. A megjelenési dátumot még nem ismerjük, de az őszi rajt itt is valószínűnek tűnik.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások