Mintát vett az aszteroidáról a japán szonda

Mintát vett az aszteroidáról a japán szonda

2019. július 16. 09:18, Kedd
Több felvétel igazolja a sikeres manővert, valamint a mintavételt, jöhet a visszatérés.

A japán űrügynökség Hayabusha 2 névre keresztelt küldetését gyakorlatilag annak elindulása óta figyelemmel követjük, elsősorban azért, mert a Ryugu aszteroida megközelítése, majd pedig az azon való leszállás kiemelt jelentőségű fejlemény. Most második alkalommal valósult meg a landolás, ezt követően pedig a mintavétel is összejött.

A JAXA hivatalos beszámolóját számos felvétel egészíti ki, ami annak köszönhető, hogy egyszerre 2 kamera is rögzítette a fontosabb eseményeket. A főkamera a navigációs feladatokban segít, míg a finanszírozás tekintetében közösségi alapokra helyezett második példány már a mintavételi eszköz mellett területet mutatta meg nekünk, így nemcsak magát a leszállást, hanem egy, a közelben elhelyezkedő kisebb kődarabot is szemügyre vehettünk, mégpedig a mintavétel előtti és utáni pillanatokban, jól érzékeltetve ezzel a két állapot közötti különbséget. A megközelítés ezúttal is hosszú órákat vett igénybe, az illetékesek nagyon óvatosan csökkentették a távolságot, majd pedig (a célterületet jelző, korábban kibocsátott fehér anyagot megpillantva) megkezdődött a leszállás.

A sikeres manőver után egy tantálból készült golyó segítségével ütöttek apró sebet az aszteroidán (azért választották ezt az anyagot, mert maga az objektum nem tartalmaz ilyen összetevőt, vagyis a minta szennyeződése esetén ezt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatják), a kilövellő törmelék egy részét pedig befogták, hogy ez az erre kijelölt tartályban eltárolva várja további sorsát. Korábban egy kisebb rézbombával alakítottak ki mesterséges krátert, az áprilisi próba után most azonban a mintavételen volt a hangsúly, itt pedig elsősorban a felszín alatt lévő anyagok iránt érdeklődnek, hiszen ezeket jóval kisebb behatás érte az idők folyamán.

A szonda a tervek szerint az év végén hagyja el a helyszínt, ezután nagyjából egy éven át utazik majd vissza a Földre, immár értékes mintáival együtt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások