Tönkretette az amerikai kiskeres­kedelmet az Amazon?

Tönkretette az amerikai kiskeres­kedelmet az Amazon?

2019. július 26. 18:04, Péntek
Az amerikai pénzügyminiszter komoly kritikát fogalmazott meg a kereskedelmi óriáscéggel szemben.

Június elején derült ki, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) egyaránt versenyjogi vizsgálatot akar indítani az Amazon ellen. Az eljárások középpontjában a kereskedelmi társaságnak a kiskereskedelemre gyakorolt befolyása állnak. Az Amazon elleni vizsgálatot az FTC vezeti majd.

Steven Mnuchin pénzügyminiszter megvédte az amerikai kormány azon törekvését, amelynek lényege, hogy vizsgálatokat vezessen be az Amazon ellen a piaci verseny akadályozása miatt. A politikus kiemelte, hogy a konszern gyakorlatilag tönkretette, lerombolta az Amerikai Egyesült Államok kiskereskedelmét. Az álláspontja alapján teljesen jogos és logikus következmény az, hogy a kabinet megvizsgálja, hogy az Amazon árt-e a piaci versenynek. Mnuchin hozzátette, hogy az egyáltalán nem kérdés, hogy a vállalat korlátozta-e a piaci versenyt és úgy vélte, hogy nagyon jó dolog, hogy ezt a kérdést az igazságügyi minisztérium tanulmányozni akarja.

Az Amazon a reakciójában visszautasította a vádakat és hangsúlyozta, hogy kis és közepes vállalakozások is együttműködnek a céggel. A független eladók generálják az Amazon fizikai bruttó áruértékesítésének több mint 58 százalékát és tavaly az ezen eladásokból származó összegek 160 milliárd dollárt tettek ki. Ráadásul a konszern a globális kiskereskedelem kevesebb, mint egy, míg az amerikai kiskereskedelem kevesebb, mint négy százalékát teszi csak ki.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások