A Siri-beszélgetéseket is kiértékelték

A Siri-beszélgetéseket is kiértékelték

2019. július 31. 16:52, Szerda
Az Apple hasonló gyakorlatot alkalmazott, mint a piac másik két meghatározó szereplője.

Áprilisban ismertté vált, hogy az Amazon kiértékeli az Alexa felvételeit, július közepén pedig az, hogy a Google partnerei szintén kielemzik a Google Asszisztensnek adott beszédutasításokat. Az anyagok közé sokszor akaratlanul felvett, személyes tartalmú beszélgetések és telefonhívások is kerültek. Nos, a The Guardian egy névtelen belső forrásra hivatkozva azt írta, hogy az Apple sem maradt le a sorban és a szerződéses munkatársai kiértékelték a Siri-beszélgetések egy részét. A cél az volt, hogy javítani lehessen a szolgáltatáson.

A másik két esethez képest viszont volt egy komoly különbség: a rendszer néha privát jellegű részleteket is rögzített, például akkor, ha a felhasználók éppen szeretkeztek, drogot vásároltak, üzleti tárgyalásokat folytattak vagy az orvosukkal beszéltek. De akadt olyan eset is, amikor jól hallható volt az egyes emberek neve vagy címe. Ez adatvédelmi szempontból több mint aggályos, ráadásul az érintett személyek könnyen azonosíthatóvá válnak.

Az Apple közvetett módon megerősítette a dolgot, mikor közölte, hogy a Siri-beszélgetések egy részét kielemezték, hogy a szolgáltatáson és annak diktálási funkcióján javítani tudjanak. A társaság ragaszkodik ahhoz, hogy az ilyen adatokat kizárólag arra a célra használták fel, hogy az adott személyek esetében még pontosabb legyen a beszédfelismerés. Ugyanakkor az óriáscég hangsúlyozta, hogy az információkat nem kötötték össze az Apple-azonosítóval vagy más személyes adattal.

A belső forrás elárulta, hogy bár elvileg minden iOS-t futtató eszköz támogatja a Siri használatát, de az intim beszélgetéseket leggyakrabban az Apple Watch okosóra vagy a Homepod alkalmazása közben rögzítették. Az Apple Watch legfeljebb 30 másodperc hosszú felvételeket tud rögzíteni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások