A technológiai ágazat szétverése ellen emelt szót a Cisco

A technológiai ágazat szétverése ellen emelt szót a Cisco

2019. szeptember 21. 14:31, Szombat
A társaság vezetője nem szeretné, ha a kínai és az amerikai kormány "balkánizálná" a világban működő digitális infrastruktúrát.

Chuck Robbins, a Cisco első embere élesen bírálta a két felet a hónapok óta tartó kereskedelmi konfliktus miatt. A menedzser kijelentette, hogy a véleménye szerint a két kabinet valószínűleg pontosan tisztában van azzal, hogy micsoda jelenlegi és jövőbeli gazdasági értékekről van szó. Ezért sem szabad a digitális infrastruktúrát "balkánizálniuk".

A Szilícium-völgy egyik meghatározó képviselőjének számító óriáscég még 2015 júniusában jelentette be, hogy a következő években 10 milliárd dollár értékben hajt végre befektetéseket és köt partneri megállapodásokat Kínában. Robbins akkor azt nyilatkozta, hogy elkötelezettek a kínai partnereik felé. Az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktus miatt a vállalat bevétele az ázsiai államban az elmúlt időszakban 25 százalékkal csökkent.

Az USA és Kína mindenesetre nemrég jelezte, hogy új tárgyalások lehetnek a közeljövőben, amelyek célja a konfliktus lezárása lesz. A pekingi kereskedelmi minisztérium tájékoztatása alapján október elején közvetlen egyeztetésekre kerülhet sor Washingtonnal és a megbeszélések előkészítése már szeptember közepétől elkezdődhet. Technológiai vállalkozások képviselői azt nyilatkozták, hogy igyekeznek felkészülni arra az esetre, ha mindez valóban bekövetkezne.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások