Gondolatokkal irányítható egy új exoszkeleton

Gondolatokkal irányítható egy új exoszkeleton

2019. október 15. 08:31, Kedd
A friss fejlesztés esélyt ad a lebénult embereknek.

Érdekes exoszkeleton-platformot mutattak be francia kutatók, amely az első tesztek alapján nagyon jól működik, és akár a teljesen lebénult emberek számára is esélyt ad, hiszen a rendszer gondolatainkkal irányítható. A munka folytatódik, bár sokan már most óvatosságra figyelmeztetnek.

A világhálón közzétett tanulmányból, valamint az eddigi eredményekből gyorsan egyértelművé válik, hogy az első lépéseket nemcsak a kutatók, hanem a teszteken résztvevő, egy korábbi baleset miatt lebénult páciens is sikeresen megtette. Az illetékesek a mindössze Thibault néven emlegetett kísérletező kapcsán kiemelték, hogy itt végre megvalósult a gondolatokkal történő irányítás, bár ehhez egy 60 kg-ot nyomó platform, valamint az ehhez mellékelt számítógép bevonására volt szükség. Jelen pillanatban komoly korlátot jelent a valós időben a számítógép felé irányítható adat mennyisége, valamint ezek kellően gyors feldolgozása, ám a páciens számára legalább ilyen nehéz az irányítás megvalósítása.

A teszteken résztvevő illető 2 évet töltött kórházban, azt követően, hogy 15 méter magasból lezuhant, majd pedig gerincsérülése miatt teljesen lebénult. Két évvel ezelőtt, még 2017-ben jelentkezett a kísérletre, itt azonban nagyon nehezen, vontatottan sikerült csak az irányítás elsajátítása, hiszen gyakorlatilag azt is elfejtette, hogy mit jelent felállni és állva maradni. Maga a platform rögzítve van, hogy elkerüljék a nagyobb eséseket és az újabb baleseteket, itt azonban a szakemberek szeretnék nemcsak a karok, de az ujjak nagy precizitással történő mozgatásának lehetővé tételét, ami további komoly munkát igényel majd. A páciens jelezte, hogy a karok mozgatása szintén nagyon bonyolult, hiszen itt egyszerre több izmot kell megfelelő módon mozgatni, ehhez pedig alkalmazkodnia kell.

Az ujjak kezelése és mozgatása csak a jövőben válik majd elérhetővé, itt több szakértő is nagy adag türelmet és kitartást ajánl, hiszen bár a rendszer valóban segítséget nyújthat majd a lebénult embereknek, a nagy áttörés még odébb van.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások