Javított keresőjén a Google

Javított keresőjén a Google

2019. október 29. 08:20, Kedd
A cél a keresésekkor megadott teljes mondatok jobb megértése.

Pandu Nayak, a webes konszern keresésért felelős alelnöke a blogbejegyzésében azt írta, hogy azt akarták elérni, hogy ha a felhasználók egy keresés során komplett mondatokat adnak meg, akkor azokat jobban értse meg a szolgáltatás. Mindez jobb keresési találatokat eredményez. A menedzser kiemelte, hogy az elmúlt öt esztendőben még csupán hasonló előrelépést sem ért el senki a gépi tanulás területén. A javított keresőt először az Amerikai Egyesült Államokban használják majd, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a világ többi országában mikor integrálhatják a meglévő rendszerbe.

Az óriáscég a fejlesztési folyamat során a Bert nevű technikát alkalmazta - a szó a Bidirectional Encoder Representations from Transformers rövidítése. A társaság a technikát nyílt forráskód alatt már tavaly ősszel elérhetővé tette, így gyakorlatilag a vetélytársak számára is szabadon elérhető. A Bert lényege, hogy jobban megérti a normál emberi beszédet, mint bármely más megoldás és ez elsősorban annak köszönhető, hogy figyelembe veszi a szavak egymáshoz való viszonyát. A határozókat a Google keresője eddig azért nem vette figyelembe, mert azokat az alkalmazott algoritmus nem tudta feldolgozni. A jövőben azonban a felhasználók a határozó-felismerésnek köszönhetően pontosan azokat a keresési eredményeket kaphatják meg, amelyeket elvárnak. A szolgáltatás az összetett kereséseket egyértelműen felismeri majd.

A vállalat hosszú távú célja az, hogy a keresője a mostaninál sokkal jobban megértse a normális mondatokat és az internetezőket már ne csak egyes szavakat adjanak meg a szolgáltatásnak, hanem azt a pontos kérdést is feltegyék, amelyre választ várnak. A javításnak köszönhetően a keresési eredmények tíz százaléka lehet jobb, a fennmaradó 90 százalékra egyelőre nincs hatással a változtatás.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások