Érkezőben a OnePlus 8 Lite

Érkezőben a OnePlus 8 Lite

2019. december 15. 11:10, Vasárnap
A képkészítés terén kellene kompromisszumot kötnünk az alacsonyabb ár érdekében.

A kínai gyártó kapcsán már mi is beharangoztuk a soron következő újabb csúcskategóriás páros várható érkezését, ezt azonban a jelek szerint egy harmadik példány egészítené ki, ezzel pedig a cég visszatérne eredeti pályájára, vagyis a kifejezetten olcsó, ám mégis kellemes hardvert nyújtó készülékek vonalához. Lássuk, mit is kínálna a harmadik példány.

Egyelőre külsős forrás számolt csak be ezen harmadik okostelefon hamarosan bekövetkező hivatalos bemutatójáról, mégpedig az első körben renderképek formájában. Eszerint a OnePlus 8 Lite egy kifejezetten olcsóbb készülékként látna napvilágot, amely teljesítményét és hardveres specifikációját tekintve is a korábban kiszivárgott OnePlus 8 és OnePlus 8 Pro alatt helyezkedne el a rangsorban. A hátoldalon ugyanis már „csak” két kamerát kapnánk, itt tehát a tripla-modult egy iker-változat váltaná fel, az előlapon elhelyezett kijelzőpanel pedig teljesen sima lenne, ezt tehát nem hajlítanák meg. A chip, illetve a memória és a belső tároló mérete valószínűleg szintén szerényebb lesz, erről azonban még nem szól a fáma.

Biztosra vehetjük azonban, hogy nem lesz szükség komoly kompromisszumra, vagyis nem kell majd túl sok funkciót feladnunk a kedvezőbb árért cserébe. Az előlapi kamera ugyanúgy egy apró lyuk alatt helyezkedne el, ahogy az a többi változaton lesz, az ujjlenyomat-olvasó látszólagos hiánya pedig azt jelzi számunkra, hogy ezt itt is a kijelzőbe építve biztosítanák a felhasználóknak. Maga az érintőképernyő jó eséllyel 6,4 vagy 6,5 hüvelykes lenne, ez azonban valószínűleg nem a 90 Hz-es frissítést is támogató OLED-panel lesz. Azt még nem tudjuk, hogy a telefon pontosan mikor mutatkozna be és jelenne meg a piacon, ez azonban akár a csúcs-párossal egy időben is bekövetkezhet.

A Lite-változat esetleges megjelenése a kezdeti időszakhoz való visszatérést jelentené, hiszen az utóbbi években a OnePlus kínálatában is egyre feljebb kúsztak az árak – ezzel azonban a felhasználók újult erővel fordulhatnak majd a gyártó megoldásai iránt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások