Sikeres drón­leszállító teszteket hajtottak végre Japánban

Sikeres drón­leszállító teszteket hajtottak végre Japánban

2020. január 4. 10:45, Szombat
A szigetországban hét robotrepülőgépet tudtak földre kényszeríteni.

A japán hatóságok keresik annak a módját, hogy miként lehetne a kis méretű pilóta nélküli légi járműveket célzottan, de károkozás nélkül lehozni a levegőből, hogy így védjék meg például a repülőtereket. Az elmúlt időszakban számos tesztet hajtottak végre és a mikrohullám ilyen célokra való alkalmazása sikeresnek bizonyult.

A Nikkei Asian Review számolt be arról - a japán védelmi minisztériumhoz tartozó Beszerzési, Technológiai és Logisztikai Ügynökség (ATLA) egyik feljegyzésére hivatkozva -, kísérleteket végeztek, amelyek keretében azt vizsgálták a szakemberek, hogy miként lehet a drónokat nagyobb veszélyek nélkül leszállásra kényszeríteni. A tesztek során mikrohullámokat irányítottak a levegőben lévő robotrepülőgépekre és az akciónak köszönhetően azokat sikerült leszállítani a földre. A kísérleteket egy olyan zárt térben végezték, amely a külső sugárzásokkal szemben védett volt. Az alkalmazott High-Power Microwave Generation System egyrészt felismerte a pilóta nélküli légi járműveket, másrészt "lelőtte" azokat.

Az ATLA összesen hét olyan modellt szerzett be, amelyek kereskedelmi forgalomban is kaphatók. Négy drón közepesen nagy volt, míg négy kis méretű. Az egyes robotrepülőgépek a rendszertől 2,5-10 méter távolságra lebegtek, majd a mikrohullámú találat után a fedélzeti rendszereik azonnal leálltak. Három pilóta nélküli légi jármű esetében a belső szenzorok váltak működésképtelenné, három másik modellnél a kommunikációs rendszer állt le, míg a hetedik drónnál pedig az áramellátás esett ki. Vagyis a három legfontosabb terület (érzékelés, kommunikáció, energiaellátás) egységeit tették tönkre a mikrohullámok.

Fontos ugyanakkor, hogy egyik drón sem szenvedett súlyos károkat. Azonban az ügynökség rámutatott, hogy egy hosszabb ideig tartó akció már komoly károkat tehet a robotrepülőgépekben. A rendszer egyébként 45 fokos szögben "lát" és tud hatékonyan fellépni a légi járművekkel szemben. A megoldást a tervek szerint hosszú távon felszerelhetik a japán haditengerészet hajóira.

Japánban már 2015 decemberében módosították a légi közlekedési törvényt és ezzel gyakorlatilag betiltották a sűrűn lakott városi negyedek felett a drónrepüléseket. A tokiói rendőrség létrehozott egy különleges beavatkozási csoportot, amelynek az a feladata, hogy megakadályozza e területek felett az ilyen tevékenységeket. A rendőrök saját robotrepülőgépeket küldenek fel, a járműveket hálóval és kamerákkal szerelik fel, hogy felderítsék, majd elfogják és leszállásra kényszerítsék a drónokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások