Vevőt keres a Magic Leap

Vevőt keres a Magic Leap

2020. március 16. 10:25, Hétfő
A céghez egykor nagy reményeket fűztek az alapítók és a befektetők.

A Bloomberg közölte, hogy egy kevert (vegyes) valóság szemüveg kifejlesztésére eddig több mint kétmilliárd dollárt összegyűjtő Magic Leap keresi azokat a társaságokat, amelyek részben vagy teljesen megvásárolnák.

A döntés azért érdekes, mert 2014 októberében a Google, a Qualcomm, a Legendary Entertainment Inc., a KKR, a Vulcan Inc., a Kleiner Perkins Caufield & Byers, Andreessen Horowitz és az Obvious Ventures összesen 542 millió dollárral támogatták a Magic Leapet, amelynek az értéke így megközelítette a kétmilliárd dollárt. A vállalkozással kapcsolatban 2015 októberében derült ki, hogy kiterjesztett valóság szemüveget készít, majd 2016 elején 800 millió dolláros tőkeinjekciót kapott, 2016 júniusában pedig együttműködési megállapodást írt alá a Lucasfilm vezetőivel. A két vállalat jelezte, hogy közös laboratóriumot alapít San Franciscóban. A Magic Leap 2018 februárjában szintén további komoly támogatásban részesült - többek között Európa vezető digitális kiadója, az Axel Springer Digital Ventures volt az egyik beruházó. A fejlesztett szemüveg 2018 augusztusára készült el, majd rövid idővel később a Sennheiser lett a cég partnere. A Magic Leapnek azóta viszont nem igazán sikerült érdemi előrelépést elkönyvelni, bár, mint látható, ötletből nem volt hiány.

A társaság legnagyobb befektetőjének immár a Google és az Alibaba számít, de ez sem jelentett megoldást. A vállalkozás vezetői számos piaci szereplőt megkerestek, felajánlva a Magic Leap részleges vagy teljes tulajdonjogát. A vállalat képviselői nemrég már egyeztettek például a Johnson & Johnson és a Facebook menedzsereivel, de az utóbbiakkal folytatott tárgyalások nem jutottak messzire. A Magic Leap, a Facebook és a Johnson & Johnson eddig nem kommentálták az értesüléseket. Bennfentesek azt nyilatkozták továbbá, hogy ha sikerülne eladni a floridai székhelyű céget, akkor az több mint 10 milliárd dollárt hozhatna a jelenlegi tulajdonosoknak.

Jitendra Waral, a Bloomberg Intelligence elemzője úgy vélte, hogy a technológiai piac nagy szereplői közül az Amazon, a Facebook és a Microsoft részlegei is komoly összegeket fektettek be a kiterjesztett valóság területén zajló kutatásokba és fejlesztésekbe. Ez pedig nem könnyíti meg a Magic Leap helyzetét. A társaság értékesítése azért is kérdéses, mert az új tulajdonosok a közeljövőben nem számolhatnak komoly bevételekkel, csak hosszú távon, így pedig nem tudni, hogy melyik nagyvállalat lesz hajlandó összeget áldozni a Magic Leap tudására és technológiájára. Ráadásul az is kérdéses, hogy a technológia mennyire rugalmas, vagyis ötvözhető-e más rendszerekkel.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások