Mars-küldetés is csúszik a koronavírus miatt

Mars-küldetés is csúszik a koronavírus miatt

2020. március 24. 13:54, Kedd
Az európai-orosz közös fejlesztés két évvel később indul csak útjára.

Nagyjából egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy végre megkapta nevét az európai marsjáró, amely sorrendben a második küldetésben kap majd szerepet az ExoMars-projekt keretein belül. A technikai akadályok után most a járvány okoz komoly csúszást, emiatt pedig nem tudják tartani az eredeti, 2020-as határidőt.

Az Európai Űrügynökség a napokban jelezte újra, hogy amennyiben nem tudnak gyorsan megoldást találni a meglévő problémákra, a küldetést kénytelenek lesznek elhalasztani, nem sokkal később pedig a hivatalos oldalt is frissítették, eszerint pedig a sorrendben második ExoMars-expedíció 2020 helyett csak 2022 során indul majd el, hogy a leszállásra a következő évben kerítsenek sort. Eleinte a leszállóegységgel, pontosabban az ernyőkkel akadtak gondok, nemrég azonban úgy tűnt, hogy a felszíni tesztek során sikerült megtalálni a kulcsot, ezzel pedig tartani tudják majd a korábban meghatározott menetrendet, most azonban a járvány európai terjedése jelent nagy akadályt, ennek következtében pedig nem volt más választásuk, mint a halasztás mellett dönteni. Pontosan két évet csúszik a projekt, 2022-ben lesz ugyanis újra ideális pozícióban bolygónk és közvetlen szomszédunk a küldetés lebonyolításához, itt tehát bőven lesz idő felkészülni az újabb lépésekre.

A téma iránt érdeklődők emlékezhetnek arra, hogy az első küldetés nem zajlott le problémamentesen, ennek során ugyanis a leszállóegység felrobbant. Az európai illetékesek hosszas vizsgálat után végül azt is jelezték a nyilvánosságnak, hogy megvan a pénz a folytatásra, eddig azonban úgy volt, hogy ez már idén, 2020-ban eljön. A koronavírus európai terjedése azonban nagy gondot jelent, hiszen itt a kontinens országai egymás után hozzák meg a drasztikus intézkedéseket, hogy elejét vegyék a további gyors (tömeges) fertőzéseknek, ez pedig az űrügynökség munkáját is hátrányosan érinti. Egyelőre persze nem tudjuk, hogy az elkövetkező hónapokban miként alakul majd a helyzet, többen már az új válság eljövetelét látják előre, amiben van is ráció, hiszen komoly gazdasági visszaesés következhet a második és harmadik negyedévben, sok függ azonban attól, hogy a konkrét számok mellett mekkora lesz a pánik a befektetők (és fogyasztók) körében, illetve a munkahelyek mekkora hányadát veszítjük el.

Egyelőre 2022 augusztusa és októbere közé teszik a rajt dátumát, a landolás tehát 2023 első felében jönne el. Ennek sikerét követően akár 2 méter mélyre is lefúrhatunk majd a Mars talajába, hogy megállapítsuk a víz esetleges jelenlétét, valamint a korábbi időszakok viszonyait.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások