A nyárra csúszik a OnePlus Z

A nyárra csúszik a OnePlus Z

2020. április 23. 23:20, Csütörtök
A vírus miatt csúszik a szerényebb változat, amely nyáron követheti a most bemutatott párost.

A OnePlus soron következő okostelefonjaival kapcsolatban már a tavalyi év végén olvashattunk néhány részletet, akkor azonban egyszerre 3 új jövevény várható érkezéséről számoltak be a magukat jól értesültnek vélő külsős források. A hármasból egyelőre csak 2 példány mutatkozott be, ezek is a csúcskategóriában (ahogy azt megszokhattuk), a harmadik, némileg szerényebb változat azonban hamarosan szintén befuthat.

A OnePlus 8 és OnePlus 8 Pro a napokban rajtolt el, a prémium megoldásokat azonban egyelőre nem követte a korábban szintén megszellőztetett OnePlus 8 Lite, amely nevének megfelelően valamivel gyengébb hardvert kapna. Ezzel kapcsolatban szólalt meg most a többször megbízható forrásnak bizonyult Steve Hemmerstoffer, aki az OnLeaks név alatt számos alkalommal osztott már meg a nagyközönséggel később pontosnak bizonyult részleteket. A most közzétett rövid bejegyzésben arról olvashatunk, hogy a OnePlus Z néven jelenik meg hamarosan a készülék, ezt ugyanis a gyártó mégsem törölte (ahogy azt egyesek sugallták, szintén a napokban), hanem pusztán elhalasztotta, mégpedig a koronavírus miatt kialakult helyzet következében, a nyáron azonban megvalósulhat a bemutató.

A kínai cég a hozzájuk közel álló informátorok elmondása szerint egészen pontosan három alkalommal döntött a halasztás mellett, emiatt nem került sor az április közepi bemutatóra, legalábbis a szerényebb példány esetében, miközben a csúcs-páros az előre meghatározott dátumon mutatkozott be. Bárhogy is legyen, a vállalat ezzel egy 2015 óta tartó szünetet törne meg, hiszen eredetileg akkor mutatták be első középkategóriás fejlesztésüket, amely a OnePlus X néven rajtolt el. A friss változat a hírek szerint egy 6,4 hüvelykes AMOLED-kijelzővel jelenne meg, ehhez a MediaTek Dimensity 1000 chip csatlakozna, immár az 5G megfelelő támogatásával, míg a hátoldalon 3 kamera helyezkedne el, egy 48 megapixeles főkomponenssel, amelyet 8 GB RAM, 128 GB-os tároló, valamint egy kereken 4000 mAh-s akkumulátor egészítene ki.

A kereskedelmi ár állítólag 400 dollár lenne, ezzel a cég komoly versenyfutásra kényszerítené a vetélytársakat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások