Amit nem kaptál karácsonyra: Vírus

Amit nem kaptál karácsonyra: Vírus

2001. január 3. 02:24, Szerda
[IDG] Az ünnepek előtt több antivírus szoftvert fejlesztő cég felhívta a felhasználók figyelmét a karácsonyi és a millenniumi vírusok támadására. A félélmek alaptalannak bizonyultak, a vezető vírusirtók fejlesztői szerint szinte nyoma sem volt vírusoknak az ünnepek alatt.

A Mikulás ezúttal nem hozott merevlemez-formázó programot hátizsákjában. A Szilveszter is csendesen zajlott, úgy tűnik, senki nem akarta előidézni a világvégét egy-egy trükkös vírus segítségével. Mivel a legtöbb cégnél az ünnepek között szünetel a munka, sokan arra számítottak, a vírusok kedden bújnak majd elő, és jobb későn, mint soha alapon január 2.-án okoznak majd meglepetést. Szerencsére nem történt hasonló eset, így az év ilyen szempontból jól kezdődött.

"Abszolút semmilyen víruskitörésről nem érkezett hír máig. Nem kaptunk jelentést problémáról sem Európából, sem Ázsiából. Úgy gondolom ez már nem fog megváltozni.", mondta Marius van Oers, a Network Associates-hez tartozó, Santa Clara-i McAfee antivírus kutatómérnöke.

Van Oers szerint az idei év tulajdonképpen hasonló volt ilyen szempontból a tavalyihoz, amikor mindenki arra számított, hogy gonosz évezredvégi vírusok romba döntik az "informatika társadalmát". A tavalyi év azonban az ideihez hasonlóan nem okozott kellemetlen meglepetést.

A McAffe egyike azon cégeknek, akik karácsony előtt kisebb közriadalmat keltettek, miszerint december elején már több, mint 1000 felhasználót fertőztek meg "ünnepi hangulatú vírusok". A McAfee arról is beszámolt, hogy a legtöbb vírus lappangó típus, s csak akkor rombol, amikorra az be volt időzítve, például karácsonyra.

Abban, hogy végülis nem történt semmi váratlan vírustámadás, valószínűleg nagy szerepe volt a vírusirtókat készítő cégeknek, így a McAfee-nak is, hiszen már előre felkészültek a védelemre, és a felhasználókat is időben tájékoztatták a Navidad-hoz hasonló vírusokról.

A jelentések szerint nem volt DDOS (Distributed Denial-Of-Service) típusú támadás sem, amely támadás elve az, hogy több gépről párhuzamosan olyan terhet ró bizonyos szerverre, amit az adott rendszer nem képes ellátni, ezáltal megbénul.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások