Merev­lemezeken gyorsabb lesz a Windows 10

Merev­lemezeken gyorsabb lesz a Windows 10

2020. április 29. 09:58, Szerda
A sebesség növekedése elsősorban az operációs rendszer módosított keresési indexének lesz köszönhető.

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy a Windows 10 2004-es verziója a terveknek megfelelően májusban érkezik. Egyelőre úgy tűnik, hogy a frissítés több hullámban lesz elérhető a felhasználók számára.

A Windows Latest ezzel kapcsolatban azt írta, hogy a frissítés legfontosabb elemének a módosított keresési index számít majd, amelynek működéséhez sokkal kevesebb erőforrásra lesz szükség. Ennek elsősorban azok örülnek majd, akik az asztali vagy a hordozható számítógépükben még merevlemezt használnak rendszermeghajtóként. Mayank Parmar, az oldal szerkesztője meg is jegyezte, hogy a tapasztalatai alapján a Windows 10 2004-es kiadása valóban gyorsabban fut egy ilyen készüléken. Az SSD-t alkalmazó PC-ken és laptopokon ugyanakkor a korábbi keresési indexhez képest alig lehet majd számottevő gyorsulást észrevenni.

Szintén változás lesz továbbá, hogy ha az operációs rendszer adatokat másol, akkor a keresési indexálás addig szünetelni fog. A szolgáltatás ezáltal olvasási és írási kapacitásokat biztosít a fájlmásolások számára. A keresést az elsődleges felhasználási időszakokhoz igazítja majd a Windows 10 és akkor lesz aktív, amikor a felhasználónak kevesebb erőforrásra lesz szüksége a munkájához, továbbá a háttérben fog futni. A Microsoft ezt a funkciót egy későbbi frissítésbe (20H2) integrálja majd egy algoritmus segítségével.

A Windows 10 2004-es változatát a Windows Insider Program résztvevői már egy hete próbálgatják. A Windows Latest szerkesztője élt is ezzel a lehetőséggel és így volt esélye éles körülmények között is tanulmányozni az új funkciókat és a változtatásokat. Egységesebb lesz a Windows 10 Start menüje és az operációs rendszer 2004-es verziójától kezdve valóban választhatóvá válik számos alkalmazás, így a Paint, a Jegyzettömb, a Wordpad, a Windows Hello arcfelismerés, a Windows Media Player, a nyelvi csomagok, a PowerShell (ISE), a nyomtatókiszolgáló, s a Windows beépített fax- és szkennelési központja. Az új kiadástól kezdve az egyes gyártók termékeinek meghajtóprogramjai a Partner Center for Windows Hardware szolgáltatáson keresztül érkeznek majd. A Microsoft módosítja a frissítések értesítési rendszerét is, a cél az, hogy a teljes folyamat átláthatóbb legyen.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások