Kvantum­számítógépek - a hardverek területén lehet meghatározó Európa

Kvantum­számítógépek - a hardverek területén lehet meghatározó Európa

2020. május 2. 13:12, Szombat
A kontinens komoly eséllyel rendelkezik, amelyet nem lenne szabad eltékozolnia.

Jan Goetz, az IQM társalapítója. A finn vállalkozás a kvantumszámítógépekhez fejleszt és készít hardvereket, például processzorokat és egyike azon kevés európai startupoknak, amely a területtel foglalkozik. Goetz a Müncheni Műszaki Egyetemen tanult, majd megszakította a tanulmányait és Helsinkibe ment, ahol több céget alapított. Az utóbbiak egyike az IQM, amelyet az egykori professzorával, Mikko Möttönen kvantumkutatóval és két másik szakemberrel közösen hozott létre tavaly.

Goetz elmondta, hogy a csapatuk már most is egyszerűen meg tudna építeni egy olyan chipet, amelyen 2000 kvantumbit (qubit) található, de egy kvantumszámítógép teljes rendszere ennél sokkal bonyolultabb és annak megalkotásához jóval több minden kell. A processzoraik gyártásához szupravezetőket alkalmaznak, amelyek nagyon alacsony hőmérsékleten is kiválóan vezetik az áramot. Érdekesség, hogy a Google kvantumszámítógépei is ilyen technológiával készülnek.

Ugyan a területen még néhány évet várni kell az áttörésre, de befektetőkből és érdeklődőkből nincs hiány. Az IQM a tavaly nyári finanszírozási körében közel 12 millió eurót szerzett a beruházóktól, amelyek között megtalálható volt a Tesi nevű finn befektetési vállalat, az MIG Fonds és a Vito Ventures müncheni kockázatitőke-befektető társaság.

A startupnak jelenleg 40 munkatársa van és már az újabb finanszírozási körére készül. Minderre azért van szükség, mert a kvantumszámítógépeknél a hardverek gyártása rendkívül drága dolog. Egyetlen teszteszköz például akár 100 000 euróba is kerülhet. A vállalkozás jelenlegi költségei havonta félmillió eurót tesznek ki, s a jövőben a processzorok gyártása mellett kiemelten akar foglalkozni a hardverek és a szoftverek közötti interakciókkal. A müncheni részleg feladatát képezik a dizájn és a programok fejlesztése, különösen a kvantumprocesszorokon futtatható alkalmazások, míg a finnországi központ továbbra is a hardverek gyártására fog összpontosítani. Goetz szerint emellett további három fő területre fókuszálnak, ezek a pénzügyek, a kémia és a gépi tanulás. Mindezt azért teszik, hogy több lábon álljanak és ha az egyik terület nem jönne be, akkor se legyenek gondban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások