Az 5G szabványok területén nyithat az USA a Huawei felé

Az 5G szabványok területén nyithat az USA a Huawei felé

2020. május 11. 08:37, Hétfő
Az amerikai kereskedelmi minisztérium a közeljövőben vezetheti be az új szabályozást.

A Reuters két bennfentesre hivatkozva szellőztette meg, hogy a szaktárca hamarosan engedélyezheti, hogy az amerikai vállalatok ismét együttműködhessenek a Huawei Technologies munkatársaival az 5G-hálózatokkal kapcsolatos szabványok kidolgozásán. A korábbi kooperációkat azután állították le, hogy a minisztérium egy évvel ezelőtt tiltólistára tette a kínai távközlési konszernt. A cégek bizonytalanok voltak abban a tekintetben, hogy milyen technológiákat és információkat oszthatnak meg a munkavállalóik az ázsiai társasággal.

Most az ipart képviselő szakemberek és kormányalkalmazottak arról számoltak be, hogy az elmúlt egy esztendő gyakorlata miatt komoly hátrányokat szenvedett el az Amerikai Egyesült Államok. A telekommunikációs szabványok lefektetésével kapcsolatos találkozókon, amelyek közös protokollokat és műszaki specifikációkat dolgoztak ki a szakértők, a Huawei erősíteni tudta a pozícióját azért, mert az amerikai mérnökök hallgattak. Az amerikai kereskedelmi minisztérium az elmúlt hónapokban végre rájött, hogy ez a gyakorlat káros és egy olyan új szabályozást dolgozott ki, amely lehetővé teszi az amerikai vállalkozásoknak, hogy részt vegyenek azon szabványtestületek munkájában, amelyekben a Huawei is képviselteti magát. A változtatás hátterében az áll, hogy Washington azt szeretné, ha az amerikai vállalatok versenyképesek maradnának a kínai konszernnel.

Naomi Wilson, az Information Technology Industry Council (ITI) Ázsia-politikáért felelős igazgatója kijelentette, hogy az eddigi irányelvek oda vezettek, hogy az amerikai cégek elveszítették a helyüket azoknál az asztaloknál, amelyeknél a Huawei és más tiltólistára helyezett társaságok helyet foglaltak. Az ITI olyan tengerentúli kereskedelmi és IT-óriásokat képvisel, mint az Amazon, az Intel és a Qualcomm.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások