Készül az autókhoz szánt Windows

Készül az autókhoz szánt Windows

2020. május 30. 10:31, Szombat
A Daimler első embere kulcsfontosságúnak tartja egy saját szoftverplatform létrehozását.

Ola Källenius, a német autógyártó vezetője az MB.OS operációs rendszerrel akarja biztosítani, hogy a gépkocsi-tulajdonosok adatai ne kerülhessenek az IT-óriások, elsősorban a Google kezébe, ugyanakkor azt nem zárta ki, hogy együttműködjenek a Google vagy az Apple mérnökeivel. A menedzser az adott évenként való új modellek értékesítése helyett a szoftverfrissítésekkel akar pénzt keresni. Az újításoknak köszönhetően folyamatosan javulhatnak a sofőröket segítő rendszerek és nőhet az elektromos járművek hatótávolsága. A távlati cél pedig egy autóknak szánt Windows megalkotása.

"A mi stratégiánk két elemre épül. Az egyik, hogy az ügyfeleinknek új meghajtásokat és nagyobb hatótávolságot, valamint klímasemleges közlekedést kínáljunk, míg a másik, hogy elengedhetetlennek tartjuk, hogy a jövő gépkocsijainak agyát és központi idegrendszerét vezéreljük. A közúti járművek guruló okostelefonok lesznek. Ahhoz, hogy versenyképesek maradjunk, a hardver mellett a szoftvert is uralnunk kell. Az elektromobilitásba és a digitalizálásba milliárdokat fektetünk be."

"Egy saját szoftverplatformot, egy teljesen új operációs rendszert fejlesztünk. Olyan lesz, mint egy autóknak szánt Windows. Sokan a hálózatba kötött gépkocsiknál csak a navigációra, a beszédvezérlésre, a zenelejátszásra vagy a telefonálásra gondolnak. De mi ennél sokkal nagyobb távlatokban gondolkodunk. Amennyiben egy szoftverarchitektúráról beszélünk, akkor azt a teljes járműre akarjuk kiterjeszteni, a fékrendszertől kezdve a meghajtás-vezérlésen át a légzsákokig, s az informatikai és a szórakoztató rendszerekig. A megoldásunk képes lesz más termékekkel beszélni, például a Google Android vagy az Apple Carplay rendszerekkel. De az interfészt ehhez mi birtokoljuk majd."

"Napjainkban néhány évente eladunk vagy lízingelünk egy autót az ügyfeleinknek, de eközben nem történnek interakciók. Egy tisztán szoftveresen meghatározott architektúra lehetővé teszi a számunkra azt, hogy az ügyfeleknek a felhőkörnyezeten keresztül küldjünk új funkciókat - még az adott gépkocsi élettartamán belül. Ez egy fontos bevételi forrás lesz a számunkra" - jelentette ki Ola Källenius.

A Daimler vezetője hozzátette, hogy ezek a funkciók nagyon sokfélék lehetnek. Már most is vannak kibővített navigációs funkciók és rendelkezésre áll egy nagyobb zeneválaszték. Vagy ott van a Mercedes Me Charge töltőhálózat, amely folyamatosan növekszik és tesztelik a járműveken belüli fizetés lehetőségét, illetve annak kiterjesztését. Elképzelhetőek akár az akkumulátorokkal jobban gazdálkodó szoftverfrissítések, vagy a hatótávolságot és az energiatárolók élettartamát növelő funkciók megjelentetése is. Ez a teljes üzlet akár több százmillió eurós is lehet. Az egész hasonló lesz, mint az Apple stratégiája, amikor az iPhone-eladások mellett új bevételi forrásokat talált. A fejlődés lépésenként valósul meg, a teljes MB.OS operációs rendszer megjelenése akár 2024-ig vagy 2025-ig is tarthat.

"A régi világban volt több mint 100 vezérlőeszköz, amelyek mindegyike egy funkcióért felelt. A jövőben apránként ezek a funkciók néhány centralizált számítógépbe lesznek összevonva. Lassan szétválasztjuk a hardvert és a szoftvert, ezáltal alapvetően megváltozik az üzleti modell és a beszállítóinkkal való kapcsolatunk. Ugyanakkor nem tervezzük például a chipgyártás felépítését, mert nagyon erős számítástechnikai partnereink vannak, amelyekkel integráltan dolgozunk. Alapvetően nyitottak vagyunk a partnerségekre és nem alkalmazunk korlátozásokat a műszaki oldalon. A cél az, hogy az együttműködéssel mind a két oldal jól járjon a dologgal" - szögezte le a menedzser.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban