Nem halt meg a PC

Nem halt meg a PC

2001. január 10. 07:02, Szerda
[Register] Az utóbbi időben számos szakember a PC piac csillagának leáldozását híresztelte a fokozatosan lassuló növekedés miatt. A vezető processzorgyártó cégek ezzel ellenben továbbra is optimisták maradtak.

Az utóbbi időben szinte mindennapossá vált a kérdés a processzorgyártók felé: Mit szólnak ahhoz, hogy a PC piacnak hamarosan befellegzett? Bár mostanában kiélezett harc folyik a két vezető x86-os processzorgyártó, az Intel és az AMD között, abban mindkét cég egyetért, hogy ez egész egyszerűen nem igaz.

Azt mindkét társaság elismeri, hogy a PC-k piacának lassul a növekedése. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csökkenne a bevétel, az eladott darabszám vagy bármi más. Az egyedüli, ami csökken, az a növekedési ráta. Az AMD szerint a processzorpiac teljesen "egészséges", semmi olyan probléma nincs, amitől az érintett cégeknek tartaniuk kellene.

Hector Ruiz, az AMD-s Jerry Sanders utóda úgy gondolja, hogy a PC-piac 2001-ben újból fellendül majd a 2000. második félévi gyenge szerplés után. Összeségében Ruiz 41 milliárd dollárra becsüli a PC processzorok 2001-es évi összeredményét, amely a tavalyi 31 milliárdhoz képest jelentős növekedés lenne.

Közben az Intel vezetője, Craig Barrett a szombati Consumer Electronic Show-n beszélt a processzorok piacának várható alakulásáról. Barrett úgy gondolja, hogy bár a figyelem egyre inkább az újabb és újabb hordozható eszközök felé fordul, ezek az eszközök mind kapcsolatban állnak valamilyen módon a PC-vel.


Az Intel új mp3 lejátszója, melyben 128 MB flash memória van - kétszerese a piacon lévő legtöbb lejátszónak

Az Intel vezérigazgatója egy korábbi nyilatkozata során azt mondta, hogy szerinte a PC egyértelműen az internet középpontjában áll, és még sokáig ott is fog állni. Amit manapság látni lehet, az az, hogy egyre több eszköz kapcsolódik a PC-hez, nem pedig helyettesíti azt.

A Forrester Research elemzői egyetértenek a két vezető processzorgyártó véleményével, hogy a PC-piac korántsem halott, de az indok szerintük más. A Forrester elemzői szerint a növekedés elmarad majd a '90-es években tapasztalt óriási ütemtől, de ennek ellenére, mivel a háztartásokba továbbra is rengeteg új PC fog kerülni, még így is elfogadható lesz. Szerintük az elkövetkezendő 5 évben rohamosan fog nőni azoknak az otthonoknak a száma, ahol egynél több PC lesz.

Ennek ellenére még évek múlva is számos olyan, egyébként fejlett terület lesz, ahol a háztartások felében továbbra sem lesz PC. Az AMD-s Ruiz szerint az AMD-nek egyébként sincs félnivalója, hiszen a Flash memória piac, ahol az AMD jelentős szerpet tölt be, továbbra is rendíthetetlenül tör előre. A Flash termékek iránt évek óta olyan nagy a kereslet, hogy a gyártók ennek mindössze felét képesek kielégíteni. Az AMD a jövőben tervezi, hogy további Flash memóriákat előállító gyárakat létesít.

Barrett visszafogottabb volt a témával kapcsolatban, elmondása szerint az utóbbi időben nem sok olyan bevételt könyvelhetett el az Intel, ami nem a PC processzorok eladásából származott.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások