A jövőben saját chipeket készít az Apple

A jövőben saját chipeket készít az Apple

2020. június 24. 22:20, Szerda
A kaliforniai óriáscég bejelentette, hogy az iPad és az iPhone készülékek után a Mac termékekbe is saját fejlesztésű központi egységek kerülnek.

Az Intel Inside felirat helyett a jövőben nyugodtan felkerülhet majd az Apple Silicon mottó a cég számítógépeire. Tim Cook, a társaság vezetője szeretné, ha az Apple még jobban versenyezni tudna a hagyományos számítógép-gyártókkal és azok termékeivel, s ennek megfelelően bejelentette, hogy saját fejlesztésű lapkákat fognak alkalmazni a Mac készülékeikben is.

A menedzser hangsúlyozta, hogy történelmi napról van szó és ennek megfelelően a vállalat a Mac számítógépek esetében lemondott az Intel processzorairól és azok helyett a saját fejlesztésű, ARM architektúrás chipekre fog építeni. A brit tervezőcég nevét ugyanakkor a Cook nem említette meg, folyamatosan inkább az Apple Silicon nevet használta. Az első új Mac modell az év végétől lesz elérhető, a teljes átállás pedig várhatóan két évig tart majd. Az utóbbihoz hozzátartozik a szoftverek módosítása. Az ősszel Big Sur néven érkező macOS-változat is már támogatni fogja az új chipet.

Tim Cook és a Craig Federighi szoftverfejlesztési vezető rendkívül kevés műszaki részletet árultak el. Az kiderült, hogy az új SoC-ok rendelkeznek majd energiatakarékos és teljesítménycentrikus üzemmóddal, de ez még túl kevés információ a fejlesztők számára. Az új központi egységekbe erős grafikus chip kerül, amelynek köszönhetően a fejlesztők erősebb alkalmazásokat és csúcstechnikás játékokat készíthetnek. Emellett elérhető lesz egy neurális motor is, amely miatt a platform ideális lesz a gépi tanulási fejlesztésekhez is.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az új SoC-ok milyen teljesítményre lesznek képesek, de az biztos, hogy az Intel a döntéssel mindenképpen presztízsveszteséget szenvedett el.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások