Együttműködik a Mercedes-Benz és az nVidia

Együttműködik a Mercedes-Benz és az nVidia

2020. június 26. 17:09, Péntek
A két vállalat a jövőbeli járműflottákhoz kíván közösen szoftverarchitektúrát fejleszteni.

A Mercedes-Benz és az nVidia bejelentette, hogy együtt akarnak működni egy autókba szánt számítógépes rendszer és egy mesterséges intelligencia infrastruktúra kifejlesztése során. Az új technológiát 2024-től a német gyártó minden új gépkocsijába integrálnák azért, hogy a következő generációs járműveket frissíthető, automatizált vezetési funkciókkal lássák el. A kooperáció célja az ágazat egyik legintelligensebb és legfejlettebb számítógépes architektúrájának a megalkotása.

Az új rendszer az nVidia DRIVE megoldásán alapul majd és minden jövőbeli Mercedes-Benz modellben szabványos elem lesz, amely lehetővé fogja tenni a rendszeres útvonalak automatizált módon való megtételét. A fejlesztők számos biztonsági és kényelmi funkciót is terveznek. Az ügyfelek így az egyes modellek teljes élettartam alatt folyamatosan új funkciókkal láthatják el az autóikat.


Jensen Huang, az nVidia alapítója és vezetője kifejtette, hogy a hosszú innovációs történet és meglévő együttműködés alapján a Mercedes-Benz számukra tökéletes partner. Az Ola Källenius vezérigazgatóval és csapatával folytatott egyeztetések rávilágítottak, hogy nagyon hasonlóan gondolkodnak a jövő gépkocsijairól. Forradalmasítani akarják a járművek használatát azáltal, hogy a fedélzeti szoftverek folyamatosan frissíthetők lesznek.

Ola Källenius hozzátette, hogy az új platform egy hatékony és centralizált rendszer lesz, s az új funkciók és frissítések letölthetők lesznek a felhőkörnyezetből. Ezáltal a biztonsági rendszerek folyamatosan a legújabb szinten fogják képviselni és a járművek értéke is növekszik majd.

Az nVidia DRIVE következő generációs változatának fő eleme az Orin nevű System-on-Chip, amely a nemrég bejelentett Ampere architektúrára fog épülni. A vállalat a platformot kifejezetten a mesterséges intelligens alkalmazások automatizált vezérlésére fejlesztette ki. Az nVidia és a Mercedes-Benz közösen olyan mesterséges intelligencia szoftvereket és automatizált funkciókat akarnak kidolgozni, amelyek az autonóm közlekedésben a második és a harmadik szintet (SAE Level 2 és 3), valamint az automatizált parkolási funkciókat (SAE Level 4) képviselik.

A fejlesztés során a szakemberek kiemelten figyelnek a biztonságra és a meglévő jogi keretekre, hogy az autók az adott régiók és üzemeltetési területek előírásainak megfelelően legyenek elérhetők és tudjanak közlekedni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások