40 napig bírja a Realme olcsó okostelefonja

40 napig bírja a Realme olcsó okostelefonja

2020. július 16. 21:29, Csütörtök
A hosszú készenléti idő a szerény hardver és a nagy akkumulátor eredménye.

A Realme hazánkban (és az európai régióban) kevésbé ismert okostelefonos márka, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a 2018-ban megalapított kínai gyártó indulása óta Indiára fókuszál. Most egy érdekes típust mutattak be, amely leginkább a készenléti idő hosszúságával igyekszik megfogni a vásárlókat, a hardver háttérbe szorításával.

A rövid hivatalos bejegyzés rögtön ismerteti a főbb jellemzőket, ebből pedig gyorsan kiderül, hogy egy kifejezetten belépő szintű okostelefonról van szó. A C11 névre keresztelt megoldás ugyanis egy 6,5 hüvelykes LCD-kijelzőt kapott, amely a HD+ felbontást támogatja, mégpedig egy felső bevágással, amely egy 5 megapixeles, AI-funkciókkal kiegészülő szelfikamerának ad helyet. Ehhez azonban a MediaTek Helio G35 nyolcmagos chip társul, amely mindössze 2 GB memóriára és egy alapesetben 32 GB-os belső tárolóra támaszkodik, miközben az akkumulátor egy meglehetősen nagy, ezúttal kereken 5000 mAh-s példány, amely a cég szerint egyetlen feltöltéssel 40 napon keresztül biztosítja majd a készülék rendelkezésre állását, legalábbis készenléti módban.


Előnyként említhető, hogy a hátoldalon üveg burkolat, valamint egy négyszögletű modulban elhelyezett iker-kamera jelenik meg, ez utóbbi sorrendben egy 13 és egy 2 megapixeles érzékelőből áll, amelyek közül a második példány a portré funkcióért felel, némileg emelve a végeredmény minőségét. A szoftveres oldalon már a megjelenés pillanatában az Android 10 fut, ehhez a Realme UI, vagyis a cég saját kezelőfelülete csatlakozik, ahogy azt megszokhattuk, de a készülékkel egyéb kütyüket is feltölthetünk, itt ugyanis felbukkan a fordított irányú töltés lehetősége is. A telefon zöld és szürke színben bukkan fel a piacon, az első körben gyors értékesítéssel (flash sale), amelynek dátumát már szintén közölték.

Erre július 22-én kerítenek majd sort, mégpedig a cég saját, illetve a Flipkart hivatalos weboldalán, az ár 99 dollárnak felel meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások