A TSMC is hátat fordít a Huaweinek

A TSMC is hátat fordít a Huaweinek

2020. július 19. 11:12, Vasárnap
A gyártó - igaz, több hónapos csúszással - eleget tett az USA kérésének.

Mark Liu menedzserre, a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) vezetője arról számolt be, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint a gyártó szeptember közepén szállítja ki az utolsó megrendeléseket a Huawei és annak leányvállalatai számára. A döntés különösen a HiSilicont, a Huawei chipgyártó cégét érinti hátrányosan.

Liu kifejtette, hogy már május közepe óta nem fogadtak el megbízásokat a kínai konszerntől és annak társaságaitól. Ez azt jelenti, hogy már csak a korábbi szállításokat teljesítik és amint azok kifutnak, leállítják a vállalattal való együttműködést. A TSMC első embere szerint ez várhatóan a következő két hónapon belül bekövetkezik.

A gyártó menedzsmentje megpróbált az amerikai hatóságokkal egyeztetni a kérdésben és befolyást gyakorolni a folyamatra, de eddig az illetékes tengerentúli helyekről nem kapott választ a megkereséseire és arra sem történt utalás, hogy a hatályban lévő embargó a közeljövőben esetleg módosulhat. Ezért Liu és a többi döntéshozó úgy határozott, hogy egyelőre betartja a szankciókat. Ez egyébként elsősorban arra volt visszavezethető, hogy bármennyire fontos ügyfél is a Huawei, az amerikai cégekhez (AMD, Apple, nVidia, Qualcomm) képest csak a megrendelések kis része kötődik hozzá.

A hírt később megerősítette Wendell Huang, a TSMC pénzügyi vezetője is, aki rámutatott, hogy a kieső megrendeléseket várhatóan más ügyfelek megbízásainak a segítségével pótolják és az utolsó Huawei-szállítmányok szeptember 14-ig hagyják el az üzemeiket.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium májusban nem csupán meghosszabbította, hanem ki is terjesztette a Huawei elleni blokádot, amely immár az olyan társaságokra is vonatkozik, mint a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC), amelyek a jövőben nem szállíthatnak termékeket a kínai konszernnek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások