10 millió hajlítható telefont adnak el jövőre

10 millió hajlítható telefont adnak el jövőre

2020. július 29. 09:04, Szerda
A példányszám leginkább a magas árak miatt maradhat viszonylag alacsony.

Az elmúlt nagyjából másfél évben több gyártó is lerántotta a leplet saját hajlítható telefonjairól, amit ugyan hosszas késlekedés, majd pedig több baki előzött meg, mostanra viszont nagyjából stabilnak mondható a szegmens, amely fokozatosan bővül. A következő évben mintegy 10 millió példány kelhet el ezen fejlesztésekből, amely nem mondható magasnak.

A napokban az Asus és a Lenovo mutatta be friss megoldásait, amire azért érdemes kitérnünk, mert a hajlíthatók mellett ezen, kifejezetten játékokra kihegyezett okostelefonok számítanak új, még mindig igencsak szűk (niche) szegmensnek, amely viszont a funkcionalitást és a hardvert tekintve alapértelmezetté válhat, legalábbis a csúcskategóriás készülékek kategóriájában. Ezt követte nem sokkal később a Samsung bejelentése, amelyben már a Galaxy Z Flip 5G típust, annak részleteit ismertették, itt pedig a nagy, ezúttal 6,7 hüvelykes kijelző mellett már szintén a vadonatúj Snapdragon 865 Plus chip, az X55 modem, illetve az ennek megfelelő 5G-támogatás kapott helyet a listán. Komoly akadályozó tényezőt jelenthet viszont a kereskedelmi ár, amely 1500 dollár lesz, ez nyilván sokakat elrettenthet a készülék beszerzésétől.

Leginkább ezzel, vagyis a magas árakkal magyarázza a Digitimes saját előrejelzésében a jövőre előrevetített meglehetősen alacsony, mindössze 10 milliós példányszámot, hiszen a vásárlók túlnyomó része számára ezen készülékek továbbra is túlságosan drágák maradnak. Jövőre mindenesetre ennyi hajlítható telefon találhat majd gazdára, viszont a gyártókat ez nyilván nem rettenti majd el a verseny folytatásától, hiszen itt a Samsung mellett már több másik szereplő (a Huawei, a Motorola, stb.) is felvillantotta képességeit, az LG pedig szintén csatlakozott ehhez a körhöz, bár a V60 ThinQ 5G Dual Screen típus kialakítása a névnek megfelelően kissé eltérő attól, amit másoknál láttunk. A második számú dél-koreai telefongyártó ráadásul, a BOE Technology közreműködésével, most a kisebb feltekerhető panelek terén igyekszik megújulást elérni, a legelső ilyen példány szintén jövőre jelenhet meg.

A Lenovo az év második felében egy újabb gamer telefont dob majd piacra, addig azonban további hajlítható megoldásokat ismerhetünk meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások