Bemutatkozott a Google Pixel 4a

Bemutatkozott a Google Pixel 4a

2020. augusztus 5. 08:58, Szerda
Az új generáció pedig az ősszel követi a friss készüléket.

Az elmúlt hónapok során többször felmerült, hogy a Google végre piacra dobja saját telefoncsaládjának olcsóbb változatát, ez azonban a globális pandémia miatt elmaradt. Most végre sort kerítettek a debütálásra, így megismerhetjük a főbb részleteket, miközben a további fejlesztések megjelenését is előre jelzik számunkra.

A Pixel 4a már megtalálható a Google saját online boltjában, mégpedig annak német és francia változatában is. A telefon egyértelműen az alacsonyabb árkategóriát veszi célkeresztbe, ennek megfelelően a teljesítményt itt a némileg szerényebb, ám a közvetlen elődhöz (Pixel 3a) képest mégis erősebb Snapdragon 730G szolgáltatja, amelyet szintén a játékokra hegyeztek ki, a chip pedig ezúttal 6 GB memóriára és egy 128 GB-os belső tárolóra támaszkodhat. Az 5,8 hüvelykes OLED-kijelzőt itt már „kisebbnek” nevezi, ez a Full HD+ felbontást támogatja, a funkciók között pedig a Now Playing és az Always-On Display is megjelenik. A felső sarokban egy apró lyuk látható, ebben egy 8 megapixeles szelfikamera kapott helyet, ezt egyértelműen a Pixel 4-ről emelték át.


A szoftveres oldalon a megjelenés pillanatában az Android 10 fut, azonban garantálják a folyamatos frissítéseket, mégpedig egészen az Android 13-as verzió megjelenéséig. A Titan M chip a megfelelő biztonságért felel, az üzemidőt pedig egy nem túl nagy, ezúttal 3140 mAh-s akkumulátor biztosítja, a 18 wattos gyorstöltés társaságában. A hátoldalon a szintén a Pixel 4 típusról áthozott 12,2 megapixeles kamera felel a jó minőségű képekért, bár több tekintetben is szoftveres funkciókkal igyekeznek pótolni az abszolút prémium hardveres komponenseket. A hátoldalon még egy kapacitív ujjlenyomat-olvasó, illetve a LED flash és a G-logó látható, de a hagyományos jack-dugó sem maradt le a listáról. A telefon 390 eurós áron jelenik meg Európában, még a hónap vége előtt.

A cég eközben saját blogbejegyzésében a Pixel 4a (5G) és a Pixel 5 várható érkezését is bejelentette. Ezen telefonok már a Snapdragon 765G chipre épülnek majd, nagyobb, várhatóan 6,1 hüvelykes kijelzővel, két hátoldali kamerával, 700 dollár körüli áron.

Listázás a fórumban