Mark Zuckerberg hatása a TikTok elleni kampány

Mark Zuckerberg hatása a TikTok elleni kampány

2020. augusztus 25. 08:23, Kedd
A menedzser keményen latba vetette a befolyását az amerikai elnöknél.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője már tavaly megpróbált Donald Trumpra és számos amerikai képviselőre, illetve szenátorra hatni azért, hogy lépjenek fel a népszerű videoszolgáltatással szemben. A találkozók során azt hangoztatta, amelyet a Georgetown Egyetemen tavaly október 17-én tartott beszédében is. A menedzser akkor a nyilvánosságra hozott felvételen - 28 perc 25 másodperctől látható - bírálta Kína és a kínai vállalatok növekvő internetes befolyását.

Többek között kiemelte, hogy nemrég a világhálót még amerikai platformok határozták meg, amelyek nagy értéket helyeztek a véleményszabadságra. De arra nincs garancia, hogy ezek az értékek megmaradnak. Zuckerberg ezután hozzátette, hogy egy évtizeddel ezelőtt szinte minden nagy online cég az USA-ból származott. Ma már a tíz vezető internetes cég közül hat kínai - minderről a The Wall Street Journal írt.

A Facebook első embere arra is rámutatott, hogy a jelenség egyre inkább megfigyelhető a közösségi oldalak területén is. Miközben például a szolgáltatásaikat, elsősorban a WhatsAppot a tüntetők és az aktivisták világszerte azért használják, mert titkosítást és erős adatvédelmet kínál, addig a TikTokon, amely egy világszerte egyre népszerűbb kínai alkalmazás, ezek az események cenzúrázva jelennek meg, még az USA-ban is. A menedzser rákérdezett az őket hallgatóknál, hogy ezt az internetet akarják-e. Az üzenetet később a Donald Trumppal közös magánvacsorákon is tolmácsolta és folyamatosan azzal érvelt, hogy a kínai társaságok az amerikai gazdaságot fenyegetik és ennek fontosabb témának kellene lennie, mint a Facebook szabályozásának. A téma később a különböző szenátorokkal folytatott beszélgetések során is szóba került. Ezután kezdeményezte Chuck Schumer demokrata szenátor a TikTok titkosszolgálati vizsgálatát.

Ezzel párhuzamosan tavasszal a Facebook megalapította az American Edge nevű lobbiszervezetet, amelyben amerikai IT-óriások hangsúlyozták az USA gazdasági erejében, nemzetbiztonságában és kulturális befolyásában betöltött erős szerepüket. A vállalat az év első felében minden más cégnél több pénzt fordított a lobbiszervezetben végzett tevékenységére. Miután a konszern a piaci versenyre vonatkozó szabályok megsértése nélkül nem tudná felvásárolni a TikTokot, ezért lobbizik ellene és augusztus elején bejelentette az Instagram Reels funkcióját.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások