Elektromos tehergép­kocsikat vesz a Mercedes-Benztől az Amazon

Elektromos tehergép­kocsikat vesz a Mercedes-Benztől az Amazon

2020. szeptember 8. 08:27, Kedd
A gyártó még az idén leszállítja az 1800 járművet.

A Mercedes-Benz Vans elnyerte az eddigi legnagyobb megbízását elektromos meghajtású teherautók leszállítására. A megrendelő az Amazon, amelynek a német cég 600 eVito és 1200 eSprinter típusú tehergépkocsit fog szállítani. A járműveket a kereskedelmi konszern Európán belül alkalmazza majd.

Marcus Breitschwerdt, a Mercedes-Benz Vans vezetője kijelentette, hogy nagyon örül annak, hogy sikerült intenzívebbé tenniük az Amazonnal immár sok évre visszanyúló partnerségüket és közösen dolgozhatnak az akkumulátorokra épülő szállítás jövőjén. Az eVitóval és az eSprinterrel olyan elektromos autók vannak a portfóliójukban, amelyek a felszereltségük és a hatótávolságuk tekintetében kiválóan megfelelnek a futár-, az expressz- és a csomagszállító ágazat követelményeinek.


A Daimler egyébként belépett a tavaly az Amazon és a Global Optimism által életre hívott The Climate Pledge nevű kezdeményezésbe, amely hozzá akar járulni ahhoz, hogy a párizsi klímavédelmi egyezmény céljait az eredeti céldátumnál tíz évvel korábban, vagyis 2040-ben elérjék. A programhoz csatlakozó vállalatok többek között vállalják, hogy rendszeresen mérhetővé teszik a károsanyag-kibocsátásukat és nyilvánosságra hozzák ezeket az adatokat, valamint megvalósítják a kidolgozott környezetvédelmi stratégiájukat és kompenzálják az esetleges nem elkerülhető károsanyag-kibocsátásokat.

Ola Källenius, a Daimler AG és a Mercedes-Benz AG első embere közölte, hogy a kezdeményezéshez való csatlakozással megerősítették azt az ambíciójukat, hogy következetesen tovább haladnak a károsanyag-kibocsátástól mentes közlekedés és a tartós gépkocsigyártás irányába mutató úton. Az Amazonnal és a többi résztvevővel közösen az a céljuk, hogy már 2040-ben szín-dioxid-semlegesek legyenek.

A Mercedes-Benz már egy évvel ezelőtt meghirdette az Ambition2039 nevű ütemtervét, amelynek értelmében 2022-től a személyszállító járműveket készítő és a Van-üzemek világszerte klímasemlegesen fogják végezni a tevékenységüket.

Az Amazon tavaly szeptemberben klímavédelmi célokat tűzött ki. A terveket Jeff Bezos, az Amazon első embere ismertette. Az már akkor eldőlt, hogy a társaság 100 000 elektromos meghajtású teherautót vásárol, amelyekkel a csomagok kiszállítását végzik majd. Ez lehet minden idők legnagyobb elektromos gépkocsi-rendelése. A járműveket a michigani Rivian fogja szállítani. Az első prototípusok jövőre jelenhetnek meg az utakon, az első autókat 2021-ben állíthatják forgalomba, míg a teljes flotta 2030-ra állhat üzembe. A Rivian modelljét kifejezetten az Amazon megrendelésére tervezik és építik meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások