Itt a Galaxy Z Fold 2 5G

Itt a Galaxy Z Fold 2 5G

2020. szeptember 4. 10:19, Péntek
A Samsung a hajlítható kijelzőn, a ZTE eközben az előlapi kamerán javít.

A dél-koreai gyártó kapcsán a hajlítható Z Fold javított változatának várható érkezéséről írtunk többször az elmúlt hetekben, a hivatalos bemutatóra pedig most végre sor került. Megtudtuk, hogy min változtattak, az egészen brutális hivatalos ár is kiderült, eközben azonban egy rivális terveivel kapcsolatban is további részletek futottak be.

A Galaxy Z Fold 2 5G a Samsung saját rendezvényén mutatkozott be a nagyközönség előtt, a teljes bemutatót az alább beágyazott videóban tekinthetjük most meg. A fekete és bronz változatban megjelenő telefon már előrendelhető, a megjelenés azonban csak szeptember 18-án esedékes, ennél viszont talán fontosabb a hardver, amelynek listáját egy nagyobb külső kijelző vezeti fel, amely 4,6 helyett már 6,2 hüvelykes. A „hátoldalon” egy tripla-kamera helyezkedik el, a fókusz azonban nyilván a 7,6 hüvelykes AMOLED-panelen van, amely kihajtott állapotban áll rendelkezésünkre, 120 Hz-es frissítéssel. A bevágást apró lyuk váltja fel, a teljesítményt a Snapdragon 865+ chip biztosítja, ehhez pedig 12 GB RAM, illetve egy 256 vagy 512 GB-os tároló csatlakozik.


A névnek megfelelően az 5G támogatása megoldott, az üzemidő miatt az akkumulátor kapacitását is növelték, ez utóbbi már 4500 mAh-s, ami pedig a kamerákat illeti, itt a megapixelek növelése helyett 3 12 megapixeles érzékelő kombinálásával igyekeznek még jobb minőséget elérni – a előlapon 2 10 megapixeles példány dolgozik. Természetesen a szoftver is alkalmazkodik az új kivitelhez, az alkalmazások megjelenítése mellett a kezelőfelület kialakítását is ennek megfelelően optimalizálták, mégpedig az Android friss, 10-es változatán. A hivatalos ár itthon igencsak brutális, ez 750 ezer forint, meglátjuk, ennek fényében mennyiben lesz igény a telefonra.


Bár közvetlenül nem kapcsolódik a Samsung fenti bejelentéséhez, mégis érdemes megjegyeznünk, hogy a ZTE eközben elsőként mutatott be olyan okostelefont, amely a szelfikamerát már a kijelző alá rejti el. Az Axon 20 5G már sem bevágást, sem pedig apró lyukat nem vonultat fel, nagy kérdés viszont, hogy a végeredmény mennyiben lesz elfogadható, ugyanis egyelőre ebben az esetben is csak az előrendelés lehetősége él.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások