Döntött a Pentagon - a Microsoft nyerte a JEDI projektet

Döntött a Pentagon - a Microsoft nyerte a JEDI projektet

2020. szeptember 8. 17:41, Kedd
A hivatal gyakorlatilag helybenhagyta a korábbi döntést.

Az amerikai védelmi minisztérium Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEDI) nevű pályázati programjának győztese tavaly júliusban az Amazon Web Services (AWS) lett, majd 2019. október 25-én a Pentagon bejelentette, hogy a 10 milliárd dolláros pályázatot a Microsoft nyerte. Ezután az Amazon megtámadta a döntést, majd azzal vádolta meg a Pentagont, hogy a végeredmény Donald Trump nyomására alakult ki, a politikus ugyanis a döntéssel Jeff Bezosnak akart ártani. A vállalat februárban új keresetet nyújtott be a washingtoni szövetségi bírósághoz.

Az amerikai védelmi minisztérium most megerősítette, hogy a JEDI pályázatot a Microsoft nyerte meg. A redmondi társaság üdvözölte a hírt és a közleményében jelezte, hogy kész elkezdeni a rá váró munkát azért, hogy az országot szolgálók minél előbb hozzáférhessenek a technológiához, amelyre sürgősen szükség van.

Nem kellett sokat várni az Amazon dühös reakciójára. A kereskedelmi konszern nyíltan korrupciót emlegetett és bejelentette, hogy továbbra is harcolni fog a határozat ellen. Az óriáscég hozzátette, hogy veszélyes út valósulhat meg akkor, ha kormányhivatalnokok megkísérelnek az amerikai elnök kedvében járni ahelyett, hogy a helyes dolgokat tennék.

A társaság azzal érvelt, hogy a véglegesített döntés sokkal többe fog kerülni az adófizetőknek, mert az AWS adta korábban a kedvezőbb ajánlatot. A pályázat során azonban az egyes indulók nem láthatták egymás ajánlatait, ezért a Microsoft azzal érvelt, hogy tisztességtelen lett volna, ha az Amazon egy újabb, második esélyt kapott volna. A végső döntés annak a szövetségi kerületi bíróságnak a kezében van, amely korábban befogadta az Amazon egyik fellebbezési keresetét.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban