Vezető szerepre törekszik Németország az autonóm közlekedésben

Vezető szerepre törekszik Németország az autonóm közlekedésben

2020. szeptember 24. 17:20, Csütörtök
Gyors interneteléréseket akarnak az autókban, vezető szerepet az önálló közlekedésben és elősegítenék az elektromos járművek ügyfélbarát feltöltését.

Angela Merkel videokonferenciáján számos szövetségi miniszter, gépkocsigyártók és szakszervezetek képviselői, valamint autógyártási nagyhatalomnak számító országok miniszterelnökei vettek részt. Az esemény fő témája a közlekedés digitalizálása volt. Többek között elhangzott, hogy Németország vezető szerepet akar betölteni az autonóm közlekedésben és az ezt elősegítő törvény már előkészítés alatt van.

A jogszabálynak köszönhetően Németország lesz a világon az első olyan ország, amely engedélyezni fogja a vezető nélküli járművek rendszeres közlekedését az utakon. Mindez 2022-re valósulhat meg. Az információ megerősítette azt a júliusban megjelent hírt, miszerint Németország megteremti a négyes szintű (SAE Level 4) autonóm közlekedés jogi hátterét és az állam még az idén el akarja fogadni az ezzel kapcsolatos megfelelő törvényt.

Előtte persze még ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrákat és együttműködéseket a hatalmas információmennyiség gyors és biztonságos továbbításához. Ez elengedhetetlen az egyre nagyobb mértékű hálózatba kötöttséghez és az autonóm közlekedéshez. Az európai államok és ipar képviselői között már elkezdődött az új rendszer előkészítése, s Németországban az év végéig megkötik a programhoz kapcsolódó szükséges megállapodásokat a mobilszolgáltatókkal.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások