Fizetés a tenyérrel

Fizetés a tenyérrel

2020. szeptember 30. 10:00, Szerda
Az Amazon egy új rendszert tesztel Seattle városában.

Dilip Kumar, a cég kiskereskedelmi értékesítéséért és technológiákért felelős alelnöke a blogbejegyzésében mutatta be az Amazon One nevű megoldást, amelynek a segítségével érintés nélkül, a tenyerünk felmutatásával lehet megerősíteni a fizetési szándékokat. A társaság Seattle városában már két Amazon Go üzletben is teszteli a szolgáltatást és a tervek alapján később további településekre is kiterjesztené azt.

Az óriáscég azt tervezi, hogy széleskörűen, számos területen alkalmazná az Amazon One-t, többek között fizetésekhez, valamint hűségprogramokban vagy különböző rendezvényeken való részvétel esetén. A fejlesztés használatához mindössze egy regisztrációra van szükség, utána pedig már gyakorlatilag használatra kész a rendszer.

Kumar közölte, hogy az Amazon One fő eleme a kapcsolódó szoftver, amely azon alapul, hogy nincs két ugyanolyan kézfelület, így egyedi azonosítás valósítható meg és emiatt is különösen fontos a tenyerek átfogó elemzése, majd a legegyértelműbb jellemzők kiválasztása a megfelelő minta létrehozására. Az egyik legfontosabb szempont a fejlesztés során az adatvédelem garantálása volt.

A vállalat a technológiát értékesíteni akarja harmadik félnek is, így integrálhatják stadionok biztonsági infrastruktúrájába, valamint a különböző boltok fizetési megoldásaiba. Ezért is tárgyal az Amazon számos érdeklődővel, de a menedzser azokról konkrétumokat nem árult el.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban