Előzetest kapott az amerikai politika hozzáállásáról titokban forgatott járványdokumentumfilm

Előzetest kapott az amerikai politika hozzáállásáról titokban forgatott járványdokumentumfilm

2020. október 3. 20:46, Szombat
Alex Gibney titokban forgatott dokumentumfilmet a NEON-nak.

A NEON bemutatta Alex Gixney titokban forgatott dokumentumfilmjének előzetesét, és az is bejelentette, hogy a film október 13-án kap VOD-premiert és ekkor jelenik meg különféle digitális platformokon, 20-án pedig a Hulu kínálatába is fel fog kerülni. Azt, hogy itthon láthatjuk-e, még nem lehet tudni. Íme a Totally Under Control trailerje.


Gibney alkotótársai ezúttal Ophelia Harutyunyan és Suzanne Hillingerand voltak, a film pedig a járvány amerikai vetületeire fog koncentrálni, valamint arra, hogy miképp állt hozzá az amerikai politika, hogy kreált belőle politikai kérdést, hogy próbált belőle politikai tőkét kovácsolni, s persze mindezt orvosi szakértők megszólaltatása mellett teszi, akik közül többen is testközelből tapasztalhatták meg, hogy miképp kezeli a kérdést az elnök és közvetlen környezete.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások