25%-nál tart a játékosoknál az AMD

25%-nál tart a játékosoknál az AMD

2020. október 5. 14:57, Hétfő
Jönnek azonban az új chipek, amelyekkel még tovább növelhetik a piaci részesedésüket.

Még a nyár folyamán írtunk arról, hogy az AMD gyakorlatilag a teljes piac ötödét szerezte meg, köszönhetően az utóbbi néhány év sikereinek, amelyet a Zen és Zen 2 névre keresztelt architektúra képviselőivel értek el. Most nagyjából 25 százaléknál tartanak, jön viszont a harmadik generáció, valamint az új grafikus vezérlők, ennek révén pedig tovább javulhat a helyzet.

A Steam által közzétett részletes Hardware Survey felmérés alapján az AMD-chipek nagyjából ekkora piaci szeletet mondhatnak most magukénak, ez az arány pedig havonta 1 százalékkal magasabb. A fenti szám már önmagában is jelentős, nagyon rég nem álltak ilyen jól ebben a szegmensben, a cég pedig a most érkezőben lévő új generációt kifejezetten játékokhoz ajánlja, ami nyilván újabb lendületet adhat az eladásoknak. Itt persze nemcsak ezen a téren igyekeznek javítani, az asztali Ryzen 4000- és a mobil Ryzen 5000-sorozat mellett jönnek az EPYC Milan néven futó, kifejezetten adatközpontokba szánt példányok is, bár a pontos részleteket ezzel kapcsolatban csak október 8-án ismerjük majd meg, ekkor kerítenek sort ugyanis a hivatalos bemutatóra.


A grafikus vezérlők területén is jönnek a friss példányok, amelyek már a Big Navi-család tagjaiként futnak be. A most kiszivárgott, a fent beágyazott videóban látható részletek alapján arra számíthatunk, hogy a névnek megfelelően valóban kifejezetten méretes chipek vannak érkezőben, a Navi 21 XT esetében ugyanis (legalábbis az eddig ismert egyetlen fotó alapján) a pontos méretet 29 x 18,55 mm-re teszik, ami azt jelenti, hogy a cég történetében ez lesz a második legnagyobb fejlesztés. A fogyasztói szegmensbe szánt megoldások közül ugyanis ennél csak a Fiji (GNC 3.0) volt nagyobb, bár ezzel kapcsolatban érdemes gyorsan leszögezni, hogy egyetlen felvételből kiindulva meglehetősen nehéz megbecsülni a pontos fizikai méretet.

Mindenképpen érdekes azonban, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a Navi 21 kevesebb tranzisztort és magasabb órajelet kínál, legalábbis összehasonlítva az RTX 3080 típussal, amely összesen 28,3 milliárd tranzisztorral és 1710 MHz-es órajellel áll rendelkezésünkre. Itt október 28-ig kell várnunk a bemutatóra, erről mi is beszámolunk majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások