Az Oppo lesz a harmadik telefongyártó

Az Oppo lesz a harmadik telefongyártó

2020. október 9. 10:41, Péntek
A jelenleg második Huawei ugyanis a szankciók miatt jövőre hatalmasat eshet.

Augusztus közepén számoltunk be arról, hogy átalakult a telefongyártók globális rangsora, ennek eredményeként pedig a kínai Huawei ideiglenesen még az első helyet is megkaparintotta, bár éves szinten a második helyre jöttek csak fel, leszorítva onnan a hagyományosan itt tanyázó Apple-t. Egy friss előrejelzés szerint a siker átmeneti lesz.

A DigiTimes tette közzé a napokban saját anyagát, amelyben a jövő évi fejleményekre koncentrálnak, természetesen előrevetítve azt, amit ők a globális piacról sejtenek. Ebből kiderül, hogy ugyan a Samsung továbbra is marad az első helyen, maga a piac két számjegyű növekedést produkál majd (idén várhatóan csaknem 10 százalékkal esnek vissza az eladások, leginkább a globális pandémia miatt), eközben pedig velünk maradnak az amerikai szankciók, aminek következtében a Huawei nagyot esik majd. Ez utóbbi gyártó a másodikról egészen a hetedik helyre zuhanhat, így az Apple visszajön a dobogó második fokára, míg a harmadik helyre a szintén kínai Oppo jöhet fel, amely eddig elkerülte az amerikai lépéseket.

Maga a növekedés 150 millió készüléket tesz majd ki a 2021-es évben, ezt elsősorban a friss 5G-telefonok, valamint a negyedik és ötödik generációs eléréseket támogató új, belépő szintű megoldások táplálják majd. Az 5G-készülékekből idén 200 millió, 2025-re azonban már 1,22 milliárd darab találhat gazdára, miközben a teljes piac ugyanezen időszakban lassan, fokozatosan emelkedik 1,2 milliárdról 1,7 milliárdra. A negyedik helyezett Vivo után a Xiaomi szerepel majd a listán jövőre, a hatodik pedig a Transsion lehet, amely olcsó telefonokat kínál az afrikai és dél-ázsiai régióban, több eltérő márkanéven (Tecno, Itel, Infinix). A Huawei mindössze 50 millió telefonnal lesz kénytelen beérni, legalábbis ha addig nem történik jelentős fejlemény.

A kínai cég helyzetéből már a Samsung brit részlege is igyekszik előnyöket kikaparni, legújabb ajánlatukban például 350 fontos kedvezményt kínálnak azon vásárlóknak, akik egy Huawei P30 Pro típusú telefont cserélnek be az új Galaxy Note 20 Ultrára.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások