Bemutatkozott az iPhone 12

Bemutatkozott az iPhone 12

2020. október 13. 23:04, Kedd
Valóban 4 változatban jön az 5G-t is támogató telefon, ezúttal kisebb példányt is kapunk.

Több alkalommal olvashattunk arról, hogy az Apple most ősszel csatlakozik az újgenerációs elérést támogató gyártók táborához, mégpedig saját négyesével, amelyek eltérő méretben jelennek majd meg. Most sort kerítettek a hivatalos bemutatóra, amelyen a telefonok mellett a HomePod mini is debütált.

A cég egyértelműen az iPhone 12 típust helyezi az előtérbe, hiszen ez lehet a legjobb választás a vásárlók széles rétegei számára. Az LCD-t már univerzális módon OLED váltja fel, a chip egységesen az A14, miközben a szélek laposak, ami az új iPad Air és iPad Pro táblákra hajaz. A MagSafe-csatlakozót módosították, az alumínium és kerámia-üveg külső a remények szerint tartósabb lesz, a hátoldali kamera frissül, az 5 eltérő színben megjelenő telefon pedig némileg vékonyabb, kisebb és könnyebb közvetlen elődjéhez képest. A 6,1 hüvelykes kijelző az 1170 x 2532 pixel felbontást kezeli, az összesen három 12 megapixeles kamera mellett továbbá a 64, 128, illetve 256 GB-os tároló, illetve az 5G támogatása érdemel még említést. A megjelenés október 23-án esedékes, az ár 800 és 950 dollár között lesz.


Az iPhone 12 mini ehhez képest egy 5,4 hüvelykes érintőképernyőt kínál, ugyanazon chippel, 4 GB memóriával, hasonló tárolókkal, 4 színben, a 960 x 2079 pixel felbontással, 15 wattos vezetéknélküli töltéssel, a káva minimalizálása miatt jóval kisebb méretben – mi több, ennél a típusnál még az iPhone SE-hez képest is sikerült kisebb formátummal előállni. Az 5G támogatása itt is megoldott, a 2227 mAh-s akkumulátor azonban nyilván nem biztosít majd rekord üzemidőt. Az ár 700 és 850 dollár között lesz, a megjelenés azonban csak november 13-án esedékes.

Az iPhone 12 Pro szintén 6,1 hüvelykes kijelzőt kapott, az ár viszont 1000 dollártól indul, mivel a 3 színben megjelenő nagyobb típus már 128, 256, valamint 512 GB-os belső tároló kínál, hátoldali négyes kamerával, amelyhez LiDAR csatlakozik. A megjelenés október 23-án jön, viszont az iPhone 12 Pro Max szintén csak novemberben bukkan fel a piacon, egy 6,7 hüvelykes OLED-panellel, amely természetesen nagyobb fizikai méretet is jelent. A kereskedelmi árak 1350 dollárnál tetőznek, ezt a típus nyilván kevesebben választják majd.

Az Apple emellett a HomePod mini okoshangszórót is bemutatta, amely szerintük megfelelő módon védi személyes adatainkat, miközben számos kényelmi szolgáltatást nyújt. A méret a névnek megfelelően kisebb, az ár mindössze 99 dollár, a cég saját szolgáltatásait pedig nyilván itt is támogatják.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások