Előzetest kapott Batman inasának sorozatának folytatása

Előzetest kapott Batman inasának sorozatának folytatása

2020. október 15. 20:49, Csütörtök
A Pennyworth 2. évada nemsokára indul.

Múlt héten került megrendezésre szigorúan virtuálisan a New York Comic Con, mely a san diegói Comic Con után az év egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, azonban a jelen viszonyok között "élőben" nem lehetett megtartani. Az elnevezésével ellentétben, miképp utóbbinak, ennek sem csak a képregények állnak a középpontjában, hiszen a többi, hasonló összejövetelre rímelve, ezen is kiemelt jelenlétre tettek szerint az elmúlt években a filmek és a tévésorozatok. A sorozatok között természetesen a képregény-adaptációk és a zsáneralkotások kerülnek általában kiemelésre, így aztán nem is volt meglepő, hogy a Pennyworth-re fordítottak némi figyelmet, és bemutatták a 2. évados előzetesét.


A történet egy egykori brit katonáról szól, aki egy titkos vállalatot alapít, és elkezd együtt dolgozni Bruce Wayne milliárdos apjával a 60-as évek Londonjában - később pedig az úrfi inasává válik, a neve: Alfred Pennyworth. Az első évadban állandó szereplők voltak: Jack Bannon, Ben Aldridge, Hainsley Lloyd Bennett, Jason Flemyng, Paloma Faith, Polly Walker és Ryan Fletcher.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások