Számítógép-vezérlés szemekkel

Számítógép-vezérlés szemekkel

2020. december 3. 14:24, Csütörtök
Az egérrel való irányítás nem ideális egészségügyi szempontból. Egy startup szerint van jobb megoldás.

Tore Meyer és Stephan Odörfer, a 4tiitoo nevű vállalkozás alapítói azt szeretnék elérni, hogy a felhasználók hosszú távon inkább a szemeiket alkalmaznák a számítógépeik vezérlésére. A cég munkatársai korábban lemérték, hogy mennyi időt töltenek az emberek az egerek mozgatásával. Az eredmény az volt, hogy a munkaidejük 25 százalékát határozza meg ez a tevékenység. Ez a terhelés számos embernél évekkel később az ismétlődő terhelések okozta sérülések (RSI-szindróma) kialakulásához vezet. Az RSI egy mozgásszerveket érintő, tipikusan munkahelyi megbetegedés.

A tüneteket a gyakran ismételt, monoton mozdulatok okozzák. Leggyakrabban a csuklót, a könyököt és az alkart érinti, de a térdnél, a csípőnél, illetve a vállban, a nyakban, a bokánál vagy a lábfejnél is előfordulhat - attól függően, melyik testrész lett túlterhelve. Az RSI gyógyítása hosszadalmas és gyakran kiújul. Azért, hogy a szindróma ne alakuljon ki, a két szakember egy olyan terméket fejlesztett ki, amelynek a segítségével a felhasználók részben a szemeikkel irányíthatják az egerüket, többek között a saját olvasási sebességükkel automatikusan görgethetik a szöveges tartalmakat.

Az alkalmazott technológia a szemmozgás-követés, amelynél a személyek szemmozdulatait infrafény segítségével követik nyomon. Meyer elmondta, hogy a rendszer öntanuló, s a mesterséges intelligencia bevonásával ismeri fel és értékeli ki a felhasználói viselkedést. A szoftver a szemmozgások alapján észleli, hogy az illető mit szeretne csinálni. A technológia nagyon ígéretes és ennek köszönhető, hogy egy finanszírozási körben 3,1 millió eurót szereztek a befektetőktől. Az utóbbiak az összeget a megalkotott program értékesítésére és továbbfejlesztésére, valamint további szemmozgás-követő megoldások megalkotására adták.


Meyer és Odörfer 2013-ban alapították a vállalatot. A két férfi az általános iskola óta ismeri egymást és már 2006-ban azon gondolkoztak, hogyan lehetne egyszerűbben kezelni a számítógépeket. Akkor az első ötletük az érintőképernyő volt, 2010-ben dobták piacra a táblagépüket. A projektet az Intel is támogatta, de a készülék mégsem lett sikeres, mert nem tudott versenyezni az Androiddal és az Apple termékeivel. Meyer szerint az akkori dolgokból nagyon sokat tanultak, elsősorban a hardverekkel kapcsolatos fejlesztésekből. A megalkotott szoftvert, amely Windows operációs rendszert futtató PC-kre lehet feltelepíteni, jelenleg nagy társaságoknak adja el a startup. A cél az, hogy a Nuia új változatába integrálják a szemmozgás-vezérlést és az akár a megbeszéléseken is használható legyen.

A 4tiitoo alapítása után először a gesztusvezérlésre összpontosítottak. Az Intel korábban bemutatta a Realsense technológiát, amellyel gépeket és eszközöket lehet gesztussal irányítani, s ők ahhoz megalkották a Nuia nevű szoftverplatformjukat. Végül kiderült, hogy az Intel nem fejleszti tovább a Realsense-t, ezt követte 2018-ban a szemmozgás-követő technológiák fejlesztésére való átállás. Meyer végül közölte, hogy a vállalkozás neve a Douglas Adams által írt Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvből származik, amelyben a 42 a válasz minden kérdésre. Amikor kiszámították, hogy a cég alapításában résztvevő személyek átlagéletkora szinte pontosan 42 év volt, akkor minden kétségük elillant a vállalat sikerességével kapcsolatban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások