Mire számíthatnak az IT-óriások Joe Bidentől?

Mire számíthatnak az IT-óriások Joe Bidentől?

2020. november 12. 15:55, Csütörtök
A vállalatok bizakodnak, ugyanakkor vannak területek, ahol nem számíthatnak komoly engedményekre vagy változásokra.

A választások óta emelkednek az amerikai IT-cégek részvényeinek árfolyamai annak ellenére, hogy Joe Biden megválasztott elnök már korábban bejelentette, hogy az első munkanapján minden bizonnyal el fogja törölni az érintett cégek adócsökkentéseit, amelyeket még Donald Trump vezetett be. Ennek megvalósítása ugyanakkor közel sem lesz egyszerű.

A demokrata politikus terveiről annyit lehet tudni, hogy 21 százalékról 28 százalékra akarja növelni a válallatokat sújtó adókulcsot és ezzel párhuzamosan az eddiginél sokkal jobban meg akarja adóztatni a külföldön szerzett bevételeiket. Ez utóbbi különösen érzékenyen érintené az Amazont, az Apple-t, a Facebookot és a Google-t. Az Apple ugyanis a bevételei kereken 60 százalékát az Amerikai Egyesült Államokon kívül szerezte, míg a Microsoft esetében ez az arány 50 százalék. Mind a két IT-óriásnál ez az arány 2017-ben még egyaránt 90 százalék volt. Ekkor jött Donald Trump adóreformja, amely az addigi 35 százalékos adókulcsot 15,5 százalékra csökkentette, ennek köszönhetően pedig a vállalatok kezdték az USA-ba utalni a külföldön őrzött összegeiket.

Bidentől a több mint 100 millió dolláros könyvelési nyereségekre 15 százalékos plusz adót is kivetne, hogy megakadályozza a különböző pénzügyi manővereket. Az Amazon 2017-ben 137 millió dollárt, míg 2018-ban 129 millió dollárt kapott vissza az amerikai pénzügyőrségtől. Ahogy Biden fogalmazott: ideje lenne, hogy a vállalat végre elkezdjen adót fizetni.

Az adózás azonban csak az egyik fő kérdés. A másik a H-1B vízummal kapcsolatos szigorítások eltörlése vagy enyhítése. Az intézkedés még Donald Trump nevéhez fűződött és amiatt a tengerentúli cégek a korábbinál sokkal nehezebben tudtak külföldi munkavállalókat alkalmazni, sőt, még az érintettek beutazási lehetőségei is nehezebbé váltak. A döntés több mint félmillió embert érintett. Linda Moore, a Technet nevű lobbiszervezet vezetője rámutatott, hogy ez akadályozza az innovációt. A Technet olyan piaci szereplőket tömörít, mint az Apple, a Cisco, a Facebook, a Google, a Hewlett-Packard, az Oracle, az Uber és a Zoom.

Az is biztosra vehető, hogy a kartelleljárások sem fognak leállni Biden hivatalba lépésével és ott van még a Section 230 reformjának kérdése. A szabály az internetes fórumok és közösségi hálózatok működését szabályozza, s biztosítja, hogy a platformüzemeltetők feleljenek a bejegyzésekért. A Section 230 módosítása komoly hatásokkal járhat a Facebook, a Twitter és a YouTube, de akár bármelyik bejegyzési lehetőséget kínáló honlap életére.

S végül ott van még a kínaiakkal való viszony kérdése. Kérdéses, hogy Biden fenntartja-e a Huawei elleni bojkottot vagy visszaállítja a korábbi állapotokat. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy aligha lesz annyira kaotikusan spontán, mint Donald Trump, aki akár egyik éjszakáról a másikra is képes volt eldönteni, hogy betiltja a TikTokot.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások