Változtatások után újra repülhet a Boeing 737 MAX

Változtatások után újra repülhet a Boeing 737 MAX

2020. november 19. 09:48, Csütörtök
Gyakorlatilag elhárult az utolsó előtti akadály a típus újbóli üzembe állítása elől.

Október elején Steve Dickson, az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatalának (FAA) vezetője tesztrepülést hajtott végre a Boeing 737 MAX repülőgéppel. A szakember akkor kijelentette, hogy a típus működési engedélyének újbóli kiadása a célegyenesben van. Ezután az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) úgy határozott, hogy a Boeing 737 MAX akár már a közeljövőben megkaphatja a repülési engedélyét, a hatóság ugyanis elégedett volt a gyártó által az elmúlt hónapokban elvégzett módosításokkal. A hatóság tavaly márciusban rendelte el a gép üzemeltetésének szüneteltetését, miután fél éven belül ezzel a típussal két halálos katasztrófa is történt, amelyekben 346-an vesztették életüket.

Most kiderültek az ügyben a legfrissebb fejlemények. Az FAA nevében Dickson beleegyezett abba, hogy a Boeing 737 MAX-ok ismét menetrend szerinti forgalomban közlekedhessenek, ha a gyártó és az üzemeltető légitársaságok elvégzik a hivatal által szükségesnek tartott módosításokat, többek között egy új vezérlőszoftvert is telepítenek a repülőgépekre. Közlése szerint mindent megtettek azért, hogy ne forduljon elő olyan baleset a géppel, mint az előző kettő. A katasztrófákhoz vezető okokat feltárták, a műszaki hibákat kijavították, így a 737 MAX teljes mértékben biztonságos.


A legtöbb légitársaság csak 2021-től akarja újra üzembe állítani a típust. Az American Airlines közölte, hogy az első Boeing 737 MAX-ok 2020 december végén közlekedhetnek majd a New York-Miami útvonalon. A Boeing a repülések leállításáig körülbelül 380 repülőgépet szállított le, ehhez jön még további 400 darab, amelyek tavaly március és az idei esztendő eleje között készültek. Az utóbbiak közül várhatóan 200 darabot szállítanak majd ki a légitársaságokhoz 2021-ben.

A Boeing 737 MAX első légikatasztrófája 2018 októberében volt, akkor a Lion Air JT610-es járata zuhant le, fél évvel később az Ethiopian Airlines ET302-es járatát teljesítő gép szenvedett balesetet. Mindkét eset nem sokkal a felszállás után történt, a vizsgálatok kiderítették, hogy a MAX új fejlesztésű átesésvédelmi rendszere műszaki hiba és tervezési hiányosságok miatt úgy érzékelte, a repülőgép átesett, ezért lefelé nyomta a gép orrát. Ebből a helyzetből a pilóták már nem tudták kihozni a gépet, és lezuhantak. Későbbi vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a Boeing elhallgatta ezen rendszer létét a hatóság és a pilóták elől, a hanyag tervezés, és a nem megfelelő engedélyeztetés miatt az Egyesült Államok kongresszusa a gyártót és az FAA-t is elmarasztalta, és törvényjavaslatot nyújtottak be az engedélyeztetési eljárás módosításáról. Erről a napokban szavaznak.


A Boeing több milliárd dollárt fordított a gép áttervezésére, a tilalom visszavonásával egyidejűleg a hatóság légialkalmassági direktívát adott ki, ebben rögzítették, hogy milyen módosításokat kell végrehajtani. Emellett előírták a korábban nem kötelező, pilótáknak szóló átképzési program teljesítését is. Az FAA jóváhagyása, a műszaki módosítások, valamint a pilótaképzés után a 737 MAX csak az Egyesült Államok légterében használható, a kanadai, európai, kínai, orosz és brazil hatóságok a korábbi szokástól eltérően önmaguk is bevizsgálták a repülőgépet, de hivatalosan még nem közölték, mikor adhatják ki újra a repülési engedélyt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban