Nem lesz több Utopia

Nem lesz több Utopia

2020. november 29. 15:21, Vasárnap
Megszüntetésre került az amerikai Utopia.

Az Amazon Studios úgy döntött, hogy az első évadon túl nem folytatja szeptember 25-én bemutatott sorozatát, a Utopiát, ami egy angol szériának volt az adaptációja. Az eredeti sorozatot Dennis Kelly írta és pár éve két hat részes szezont jutott neki a Channel 4 jóvoltából. A Utopia mondhatni bemutatása pillanatában kultikussá vált elborult történetének és zseniális látványvilágának köszönhetően. A sztori egy képregényről szól, mely valami globális katasztrófát jósol meg. Ennek a kéziratát szerzi meg pár fiatal geek és összeesküvés elmélet-hívő, miközben egy ügynökség mindent megtesz, hogy visszaszerezze tőlük.

A széria berendelését még 2018-ban jelentették be. A kilenc részes első évadot Gillian Flynn írta meg, akit a többség bestseller könyvek írójaként ismer, ő jegyzi a Holtodiglant (Gone Girl), melyből David Fincher készített sikeres mozifilmet, és ugyancsak neki köszönhettük az Éles tárgyak (Sharp Objects) című HBO-sorozat alapanyagát is.

Listázás a fórumban