Teljes kitiltást ér a PlayStation Plus értékesítése

Teljes kitiltást ér a PlayStation Plus értékesítése

2020. november 30. 09:22, Hétfő
Többen trükköztek az új ajánlattal, az érintett fiókokat végleg kitiltották a rendszerből.

A PlayStation 5 megjelenésekor a hardver mellett rögtön szóba került a PlayStation Plus Collection felbukkanása is, amellyel a Sony az új vásárlók igényeit igyekezett kielégíteni, ennek keretében ugyanis lehetővé tették a jól ismert PS4-játékok egy részének azonnali futtatását. Ezt az ajánlatot többen trükközésre és pénzszerzésre használták, amit a gyártó teljes kitiltással jutalmazott.

Maga az ajánlat tulajdonképpen azt teszi lehetővé, hogy az új PlayStation 5 konzolon bejelentkező felhasználói fiókok tulajdonosai több korábbi, eredetileg még az előző generációra fejlesztett, jól ismert játékot is azonnal futtathatnak, azok külön megvásárlása nélkül. Összesen 20 ilyen játékról van szó, ezek között olyan neveket is megtalálunk, mint a Battlefield 1, a God of War, a Fallout 4, az Uncharted 4, az Until Dawn, illetve a Bloodborne, így a csomag meglehetősen népszerűnek bizonyult a konzolt frissen megvásárlók körében.

Olyannyira jól sikerült a húzás, hogy többen azonnal elkezdtek trükközni ezzel, más felhasználóknak hirdetve meg az ajánlatot, arra kérve őket, hogy osszák meg belépési nevüket és jelszavukat, cserébe pedig ezen további fiókokat az új PS5-konzolokon léptették be, amivel a másik, egyelőre csak PS4-gyel rendelkező felhasználó szintén hozzájutott a fenti játékokhoz, azok megvásárlása nélkül.

Néhányan persze nem ingyen, hanem kisebb összegért, jellemzően 8 dollár körüli vételáron hirdették meg a trükköt, és bár a Sony eddig hivatalosan nem reagált a fejleményekre, egyes külsős beszámolók szerint a napokban már több ezer fiókot tiltottak ki a rendszerből a fenti ügyeskedés miatt. Azokat, akik a vásárlói oldalon jelentek meg és az ajánlatot közzétevő trükközőktől szerezték meg a hozzáférést, két hónapra tiltották ki a rendszerből, míg az eladókat örökre bannolták, így utóbbiak ugyanazon adatokkal már nem térhetnek vissza a platformra. Ez persze a korábban megvásárolt játékok elvesztését is eredményezi, ami nyilván komoly csapás az érintetteknek.

A haszonszerzés mellett a biztonsági okok is szerepet játszanak a Sony lépésében, hiszen a belépési adatok másokkal való megosztása nyilván nem túl okos dolog a felhasználók részéről, bár eddig nem érkezett arról hír, hogy a trükközők a fiókok eltulajdonítására szánták volna el magukat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások