Kiugró bevétel az amerikai mozikban

Kiugró bevétel az amerikai mozikban

2020. november 30. 09:28, Hétfő
A Croodék második része kifejezetten sok nézőt érdekelt.

Amerikában rég látott bevételt hozott hétvégén a Croodék folytatása, a The Croods: A New Age, hiszen a Hálaadási hosszú hétvégén péntek és vasárnap között majdnem 10 millió dolláros jegybevételt ért el. A Universal Pictures animációja ezzel könnyedén utasította maga mögé A Freaky című horrort, mely 770 ezer dollárt termelt, valamint a 643 ezer dollárt hozó The War with Grandpa című komédiát.

A The Croods második része ráadásul nemzetközileg is hozott némi pénzt, hiszen most került sor a kínai premierjére is, és az érdeklődés a film iránt az ázsiai országban lekörözte az amerikait, összesen 20 millió dollárnak megfelelő jüant fizettek ki az emberek a jegyekre.

Listázás a fórumban