Végre teljes előzetest kapott az American Gods folytatása

Végre teljes előzetest kapott az American Gods folytatása

2020. december 4. 18:21, Péntek
Harmadik évaddal jelentkezik nemsokára a jelenleg futó egyik legjobb fantasy sorozat.

Az amerikai Starz csatorna megannyi teaser és rövid promó után végre egy komolyabb előzetest is kiadott az Amerikai istenek (American Gods) című sorozatához, melynek harmadik évada január 10-én fog debütálni (ami magyar idő szerint természetesen már 11-ét jelent). A hazai premierre minden bizonnyal, mint korábban, az Amazon Prime Video kínálatában fog sor kerülni, tévében pedig továbbra is a VIASAT6-on lesz látható a sorozat, bár jóval később.


A Neil Gaiman-féle Amerikai istenek alapján készített tévésorozat főszereplője Ricky Whittle, mellette pedig olyan színészeket láthattunk a széria első szezonjában, mint Ian McShane, Emily Browning, Sean Harris, Yetide Badaki, Bruce Langley, Crispin Glover és Jonathan Tucker. Persze azóta a gárda több változáson is átesett, jöttek és mentek is a szereplők.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások