Forgatják az új élőszereplős Star Wars-sorozatot

Forgatják az új élőszereplős Star Wars-sorozatot

2020. december 5. 20:04, Szombat
Forog a Cassian Andor-széria.

Diego Luna a minap jelent meg a Jimmy Kimmel Live! című késő éjszakai talkshow-ban, ahol elmondta, hogy elkezdődött a Disney+ következő Csillagok háborúja-univerzumban játszódó, Cassian Andor karakterére összpontosító sorozatának a forgatása. A munkálatokra első körben Londonban kerül sor. Luna még azt is elárulta, hogy a sorozatnak köszönhetően a nézők jobban meg fogják érteni a Zsivány Egyest.

Mint az nemrég kiderült, Tony Gilroy helyett Toby Haynes rendezi a széria egy jelentős részét. Ettől még Gilroy marad a sorozat showrunnerje, aki úgy döntött, hogy a vírushelyzet okán hozott korlátozások miatt nem fog Londonba repülni, inkább New Yorkból dolgozik tovább, de a munkálatokat napi szinten követheti így is. (A sorozat másik showrunnerje Stephen Schiff.). Gilroy korábban a szkript megírása után a Zsivány Egyes újraforgatásában is segédkezett, és elég sok jól sikerült filmet írt, a filmográfiája az Armageddontól egészen a Beirutig terjed. Háromszor rendezőként is közreműködött mozifilmek esetében, a Michael Claytont, a Kettős játékot, valamint A Bourne-hagyatékot dirigálta.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások